3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2014. április 25.

Könnyek és nevetés Gyulán a Shakespeare Fesztiválon

Copyright:

Fele komédia, fele tragédia – így összegezhetjük a jubileumi Shakespeare Fesztivál idei programját. A tizedik alkalom újdonságot is hoz: a Shakespeare Fringe Fesztivált! Július 3-án a Szentivánéji álom bemutatója lesz a gyulai Várszínpadon a budapesti Nemzeti Színházzal közös produkcióban a fiatal grúz rendező, David Doiashvili irányításával.

A jubileumi fesztivál egyik kiemelt előadása a Shakespeare’s Globe színház vendégjátéka Londonból. A népszerű társulat a Sok hűhó semmiért című komédiával érkezik Gyulára, Max Webster rendezésében. Az évad egyik magyar sikere, a székesfehérvári Lear király Cserhalmi György főszereplésével lesz látható és meghívták a Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiát a Vígszínház előadásában, valamint a Macbeth/Anatómia előadással a Maladype Színházat. Egy kiváló chilei társulat az Othellot mutatja be mindössze 2 szereplővel és bábokkal a Kamara színházban. A nagyszerű lengyel színész, Piotr Kondrat a Hamletet játssza el egy látványos egyszemélyes előadásban a Vár körül.

Vendég lesz ismét a kiváló belga énekesnő Caroll Vanwelden, aki Shakespeare-t jazzbe ölti. Most először hirdették meg a Shakespeare Fringe Fesztivált, ahol utcaszínházi előadásokat, zenés produkciókat láthat Gyula város  közterein a nagyérdemű publikum.

A fesztivál végleges programja júniustól ITT!

X. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál
Gyula
2014. július 3–13.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. trvať

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. trvať

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. trvať

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. trvať

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky