3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2014. április 5.

Új dalok Michael Jacksontól

Copyright:

Május 13-án az Epic Records az Estate of Michael Jacksonnal együttműködve megjelenteti a Pop Királyának új, Xscape című albumát. Az album nyolc olyan új dalt tartalmaz, melyet még soha senki nem hallott.  A tökéletes rajongói élmény érdekében az Xscape deluxe verzióban is elérhető lesz, rajta az összes első kézből származó, eredeti Michael Jackson-felvétellel. A lemez standard és deluxe változata április 1-től előrendelhető az iTunes-on.

Michael Jackson minden idők egyik legszeretettebb előadója és a popzeneipar alapvető, nagy hatású művésze, emellett elkötelezett filantróp és furfangos üzletember volt. Mindezidáig 1 milliárd (!) lemezt adott el világszerte, 13 listaelső dalt adott ki és aközé a maroknyi művész közé tartozik, akiket kétszer is beiktattak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. A Guinness Rekordok Könyve Jacksont Minden Idők Legsikeresebb Szórakoztatójaként ismerte el, a Thriller lemez pedig minden idők legtöbb eladását magáénak tudó albuma.

Az öt éve elhunyt Jackson 17 Grammy-díjat nyert, ebből 8-at ugyanabban az évben, és 26 American Music Award-ot is, köztük az Évszázad Művészének járót. Videoklipjeit is művészi formában prezentálta, olyan úttörő rövidfilmekkel, mint a Billie Jean, a Beat It és a klasszikus Thriller, mely 2009-ben az első és egyetlen videoklip lett, melyet az amerikai Kongresszusi Könyvtár a Nemzeti Filmarchívumba iktatott. A dalaihoz készült klipekkel MJ igen magasra tette a mércét kollégái számára, az általa képviselt színvonal mindmáig egyedülálló.

Az Estate of Michael Jackson a Cirque du Soleillel együttműködve két előadást hozott létre: a  Michael Jackson The Immortal világkörüli turnéja minden idők 9. legtöbb bevételt hozó turnéja lett. A Michael Jackson One, a Las Vegas-i Mandalay Bay hotel új állandó show-ja pedig jegypénztári rekordokat döntöget és dicsérő, lelkes kritikákat kap. Jackson hangja, stílusa és táncmozdulatai a mai napig inspirálják az előadóművészeket és rajongók új generációit, akik világszerte felfedezik művészetét.

Az Xscape executive producere az Epic Records elnöke és vezérigazgatója, L.A. Reid, akinek a kezdeti Jackson Estate-tel közös archívumban történő kutakodás után engedélyezték az azokhoz a kincsekhez való korlátlan hozzáférést, melyek MJ négy évtizednyi munkásságát teszik ki. Reid volt az, aki a felvételek végső listáját gondozta és adta át a producereknek, alakította át a produkciót úgy, hogy új, friss, kortárs hangok kerüljenek hozzá, melyek természetesen megőrzik Jackson személyének és művészetének lényegét és teljességét.  Ezt a folyamatot hívja Reid “kortárssá alakításnak”. Az album vezető producere, Timbaland egy volt azon maréknyi producer közül, akiről Reid hitte, hogy megvan benne a kellő komolyság, mélység ahhoz, hogy részt vehessen a munkálatokban. Olyan slágergyáros producerek is közreműködtek, mint Rodney Jerkins, Stargate, Jerome “Jroc” Harmon és John McClain.
 
“A modern zene és művészet egészen máshogy nézne ki és máshogy hangzana, ha Michael Jackson nem ajándékozta volna meg a világot korszakalkotó életművével” - jegyezte meg L.A. Reid. “Michael olyan anyagot hagyott hátra, melyet büszkén mutatunk be olyan zenei producerek víziói segítségével, akik vagy együtt dolgoztak vele, vagy nagyon vágytak a közös munkára."

Az album címe Michael névadási szokása előtt tiszteleg.  Mindig választott egy dalt az adott albumról és erről nevezte el projektjeit, kezdve a Thriller-rel, ahol csak egyszavas címeket használt. Ez igaz az új projektre is. Az Xscape című dal további különlegessége, hogy az egyetlen az albumon szereplő dalok közül, mely azáltal a producer által lett ‘kortáriasítva’, aki azt a stúdióban eredetileg Michaellel rögzítette.
 
John Branca és John McClain, az Estate of Michael Jackson vezetői szerint “Michael mindig is a legmodernebb volt és folyamatosan új producereket választott új hangok után kutatva.  Ezek a dalok sokféleképpen ragadják meg a lelket - köszönet L.A. Reidnek a víziójáért”.   
 
Az Xscape egy régóta várt válogatás azokból az izgalmas új dalokból, melyek rajongók egész armadáját villlanyozzák majd fel, amellett, hogy egy új generáció akarja majd megismerni munkásságát. Az Xscape kiadásával együtt az Epic / Sony Music egy példátlan globális kampányt indít a One Sony leányvállalataival, a Sony Corporationnel, a Sony Mobile Communications-zel, és a Sony Network Entertainment Internationallel, hogy a Sony minden erősségéből és fogyasztói táborából merítsen. "Michael már régóta kincse a Sony-családnak", mondta Kazuo Hirai, a Sony Corporation elnök-vezérigazgatója. "Az Off The Wall 1979-es kiadásától kezdve a Sony Music Entertainment adta ki Michael minden felvételét. Kitüntetás számunkra, hogy a One Sony-val együttműködve ünnepelhetjük Michael hagyatékát, és exkluzív élményben részesíthetjük az ő rajongóit a kezdeményezést kísérő termékeinkkel és szolgáltatásainkkal".

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. szeptember 21.

Jamie xx szólólemezét The xx-es bandatársaival vezeti fel

Szeptember 20-án, jelent meg Jamie xx második albuma, az "In Waves". A várakozás fináléját egy különleges dallal fejelte meg a londoni zenész, DJ és producer: a "Waited All Night" című trackhez ugyanis ismét egyesítette erőit The xx-es bandatársaival, Oliver Simmel és Romy Madley Crofttal. 2017-es "I See You című" korongjuk óta ez az első alkalom, hogy hallhatjuk a hármast egy új közös kiadványon. A dal élő debütálása pedig a Glastonbury fesztiválon volt. Tovább

2024. szeptember 18.

Új dallal nyitja az őszt a Future Islands

Egy vadonatúj dallal és egy animációs klippel köszönti az új évszakot a Future Islands. A "Glimpse" című újdonságot hetedik lemezük, a "People Who Aren't There Anymore" munkálatai alatt rögzítették. A dal egy nehéz témát dolgoz fel: egy otthon leégésével járó érzelmi és fizikai veszteségek feldolgozásáról szól. Kisfilmjét Jayla Smith készítette. Tovább

2024. szeptember 17.

Lecsupaszított lélekmelengetés Charlotte Day Wilson különleges új EP-jével

Charlotte Day Wilson London sajátos atmoszférájú Maida Vale negyedének szívében rögzítette három dala zeneileg lecsupaszított, de lelkileg annál mélyrehatóbb verzióit: A Benji B BBC Radio 1 showjának stúdiójában felvett "Cyan Blue", "Sleeper" és "I Don't Love You" most egy EP-re gyűjtve láttak napvilágot. Tovább

2024. augusztus 28.

Fred again.. gondolta újra Joy Orbison klub- és fesztiválslágerét

Peter O'Grady, ismertebb nevén Joy Orbison specialitásai a house, a dubstep, a UK funky, a UK garage és az oldschool jungle ütemek, azonban a műfajokon túlmutató, közönségegyesítő trackekben is jeleskedik: "flight fm" című dalát a Resident Advisor világhódító klubhimnuszként emlegette, most pedig itt a folytatás, a tört ütemű, 140 bpm-es "flex fm (freddit)"! Tovább

2024. július 1.

Duran Duran újra

A ’80-as és ’90-es éveket uraló, angol Synth-pop banda, a Duran Duran első öt stúdiólemeze – ’Duran Duran’, ’Rio’, ’Seven and the Ragged Tiger’, ’Notorious’, ’Big Thing’ – újra megjelenik 2024. július 19-én bakelit és CD formátumokban, újonnan maszterelt változatban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky