3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. március 25.

James Blunt Magyarországra jön

Copyright:

Hamarosan újabb világsztárt köszönthetünk hazánkban, hiszen néhány éve tartó első sikerei után James Blunt visszatér Budapestre, új Moon Landing elnevezésű turnéjával. 2014. október 27-én a Papp László Budapest SportArénában lép fel.

Mind úgy gondoljuk, hogy ismerjük James Bluntot. Mégis azok számára, akik valamiért nem lennének biztosak a dolgukban, jöjjön egy rövid áttekintés. Tidworthban, egy katonai kórházban jött világra. Harrowban, majd Bristolban tanult. Négy éves katonai szolgálatot vállalt. Végül hat lett belőle: szolgált Kanadában, Koszovóban majd Londonban. Fellépett a South by Southwest Music Fesztiválon, majd Linda Perry kiadójánál a Custardnál aláírt egy lemezszerződést. Los Angelesben felvette Back To Bedlam albumát Tom Rothrock-kal. A megjelenést általános közönnyel fogadták. Majd kijött az a bizonyos harmadik sláger, a You’re Beautiful.

Egy nagy sláger kellett ahhoz, hogy elinduljon: két albumot és négy újabb listavezető slágert öt Grammy jelölés követett, (valamint BRITS-, Ivor Novellos- és MTV-díjak), egy hattagú zenekar, hét teljes év úton, nyolc botrány; majd a nagy számok kora: közel 17 millió eladott lemez, 20 millió dalletöltés világszerte. Továbbá 5 millió like a Facebookon, 250 millió Spotify lejátszás és egy elképesztő, 257 milliós nézettség a You Tube-on.

 

 

Ezek a mutatók élete nagy élményeit, egyben ifjúkora túlkapásait is jelzik. Emellett lehetőséget adtak arra is, hogy hírnevével nemes ügyeket szolgálhasson: háromszor is megpróbált kijutni Afganisztánba, hogy az ott szolgáló katonáknak játsszon; jótékonysági szerveket - mint a Medicines Sans Frontiers, vagy a Help For Heroes – támogat; valamint az éghajlati változás sürgető ügye mellett is kampányol a mai napig.

Legújabb albumával a Moon Landing-gel azonban visszatért - az alapokhoz: fiatalkori álmokhoz, kötődéshez, az első szerelemhez és saját hangzásvilágához: a zene érzelemközvetítő erejének egyenes és őszinte újrafelfedezéséhez. És az első kislemez, a Bonfire Heart rögtön bombasiker lett. Ami bizonyítja, hogy bár nem kezdhetsz mindent újra, de vannak dolgok, amiket megéri újra- és-újra felfedezni.

“Kamasz koromban a zenében találtam meg a szabadságom. Az álmodozás egyfajta módjára leltem benne, megtanította nekem, hogyan fejezzem ki a közönségnek és persze magamnak, ki vagyok. Sok időbe telt megérteni és újra érezni ezt - újrakezdeni az álmodozást.”

Az egyik legszerényebb és legkedvesebb sztár, James Blunt Budapestre érkezik, hogy a magyar közönséget is magával ragadja egyedülálló zenei világába.

Jegyek március 27-én reggel 6 órától kaphatók a www.livenation.hu. oldalon keresztül.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky