3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. március 24.

Áprilisban Budapesten játszik az Amaranthe

Copyright:

Második albumával érkezik április 1-jén Budapestre az elmúlt évek egyik legnagyobb áttörését végrehajtó skandináv metál zenekar, az Amaranthe. A gyönyörű Elize Ryd által vezetett együttes koncertje előtt két másik svéd csapat, a Deals Death és a Smash Into Pieces is játszik a Club 202-ben.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Fiatalos lendületüknek és magabiztos fellépésüknek, no meg a kiválóan működő zenei koncepciónak köszönheti a dán és svéd tagokat felsorakoztató Amaranthe zenekar, hogy alig néhány év elegendő volt számukra a világhír eléréséhez. Villámcsapásként törtek be a nemzetközi hard rock és heavy metal színtérre, és ehhez alig két évre volt szükségük: 2011-ben adták ki ugyanis debütáló lemezüket a Spinefarm kiadónál.

Ha már égzengésről esett szó: az Amaranthe arra közkeletű hiedelemre is igyekszik rácáfolni, hogy a villám kétszer nem csap ugyanoda. A göteborgi zenekar ugyanis az első lemezt követő 92 állomásos turné után ismét a stúdióba vonult, hogy ott folytassa, ahol legutóbb abbahagyta. Így készült a 2013-ban megjelent folytatás, mely a The Nexus címet kapta.

 

 

Az új albumon nem változtattak a korábbi recepten: ellenállhatatlan módon házasítják a puskaropogás-szerű heavy metal riffeket kortárs elektro hatásokkal, és popdalokra hajazó refrénekkel. Az eredmények nem maradtak el: az Egyesült Államokban a lemez az iTunes metal listájának első helyén végzett, és Svédországban is első lett a rocklemezeket gyűjtő listán.

 

 

A Nexus tavaly márciusi megjelenése óta a zenekar már be is fejezte világ körüli turnéjának első részét: az Egyesült Államok, Oroszország és Japán már mögöttük van, csakúgy mint a Graspop, a Tuska és a Masters Of Rock fesztiválok. 2014 őszén érkezik terv szerint a következő lemez, de addig is még vár rájuk egy sor újabb fellépés, mely egyben az együttes első önálló európai turnéja lesz. Budapestre április 1-jén érkeznek, majdnem pontosan egy évvel a legutóbbi koncert után, amikor a Stratovarius oldalán játszottak – korábban a Kamelot vendégeként is szerepeltek már hazánkban.

Ezúttal két fiatal svéd banda kíséri majd az Amaranthe-ot. A 2009-ben alapított Deals Death dallamos death metalt játszik, Point Zero Solution című friss lemezük tavaly jelent meg a Spinefarmnál. Korábban a Hypocrisy és Dark Tranquillity oldalán volt alkalmuk belekóstolni a turnézás örömeibe. A másik vendég egy kirobbanó energiákkal rendelkező fiatal rockzenekar, a Smash Into Pieces. Néhány éves fennállásuk alatt sikerült komoly hírnévre szert tenniük hazájukban, és most először a kontinensen is bemutatkoznak. Modern rockzenéjük agresszív és egyben dallamos gitárjátékkal, és fogós énekbetétekkel operál: Unbreakable című debütalbumuk tavaly jelent meg.

A Concerto Music bemutatja:The Invincible Tour 2014
2014. április 1., kedd 19 óra
Budapest, Club 202
Amaranthe, Deals Death, Smash Into Pieces koncertek
Belépő: 4500 Ft, a jegyértékesítő hálózatokban és a koncert napján 5500 Ft

Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky