3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Események

2014. február 25.

Svéd invázió lesz az A38-on - Deathstars

Copyright:

A svéd glam-goth-metál brigád, a Deathstars már többször fellépett Magyarországon, egyik legemlékezetesebb koncertjét a Rammstein – és több ezer ember – előtt adta az Arénában. Ezúttal új, hamarosan megjelenő, egyelőre cím nélküli új albumát mutatja be egy monumentális európai turnén, aminek budapesti állomása az A38 Hajón lesz, 2014. október 20-án.

A közel másfél évtizede működő Deathstars a skandináv metál egyik legismertebb és legjellegzetesebb formációja, hatalmas rajongótáborral és összetéveszthetetlen stílussal. A Budapesten három éve a Rammstein előzenekaraként, tavalyelőtt pedig headlinerként fellépő zenekar monumentális riffekkel, a – művésznevét a jelenleg regnáló svéd királyi házról választó – énekes, „Bernadotte Korbácsnok” jellegzetes énekhangjával, intenzív színpadi akcióval, látványos díszletekkel és jelmezekkel operáló Deathstars az elmúlt hónapokban jelentős átalakuláson ment át. A pár évvel ezelőtti doboscsere után nemrég korábbi gitárosától is megvált az így négytagúra fogyatkozott együttes, ami két évvel ezelőtti „best of” albuma – és az azon szereplő egyetlen új dal, egyben megasláger, a Metal – után idén jelenteti meg új sorlemezét. Az egyelőre cím nélküli lemezt eredetileg 2014 februárjára ígérték, ám a megjelenés csúszik egy keveset – ezért az idei, Claws Through Europe című turnét is el kellett halasztani, de az ennek köszönhetően ki is bővült, így került Budapest az állomások közé.

A Deathstars jellegzetes, nagyívű, gyakran hatalmas szintiszőnyegekkel, gigantikus gitárriffekkel megtámogatott témái, maszkjai sokat merítenek a glam és a goth klasszikusaitól. A svéd zenekart nézve nehéz nem Alice Cooperre, Marilyn Mansonra (vagy akár a Kissre) gondolni. Ennek ellenére a Deathstars a glam-metál új hullámának markáns és eredeti képviselője, nem véletlenül szerződtette le a legnagyobb és legismertebb metál-kiadó, a Nuclear Blast.

 

 

Régi ismerőst köszönthetünk tehát ismét Budapesten, teljesen új koncertprogrammal, megváltozott tagsággal, új albummal, és az A38 Hajó szokásosan kiváló hangtechnikájával.

Deathstars (S)
Claws Through Europe Tour 2014
2014. október 20., hétfő 20h
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő
Koncertterem

Belépő: 4900 Ft, elővételben: 3900 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.

A zenekar tagjai
Andreas Bergh (Whiplasher Bernadotte): ének
Emil Nödtveidt (Nightmare Industries): gitár, billentyűsök
Jonas Kangur (Skinny Disco): basszusgitár
Oscar Leander (Vice): dob

Lemezek
(Cím nélkül), 2014
Night Electric Night, 2009
Termination Bliss, 2006
Synthetic Generation, 2003

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. More

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. More

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. More

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. More

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky