3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2014. február 10.

A Hangmás egy sztriptíz bárban

Copyright:

Különleges koncertre készül a Hangmás 2014. március 6-án Budapesten. Az eddig is elvetemült ötleteiről híres zenekar korábban lépett már fel egy kirakatban az Erzsébet körúton, de most egy még vadabb tervvel álltak elő.

Hogy előadják az ősszel az MR2 8-as stúdiójában is feljátszott akusztikus műsorukat egy különleges helyszínt választottak és március elején egy sztriptíz bár színpadán szólalnak majd meg a dalaik, a Nagymező utcában a 4Play Lounge-ban. Ráadásul egy klipet is forgatnak a helyszínen a Laura Palmer című számukhoz.

Limitált férőhely, belépő nincs!

 

 

A helyszínről - 4Play Lounge (Budapest, Nagymező utca 49.)

Budapest központjában található 4Play Lounge, az első, brit, kanadai és amerikai tulajdonosú striptease klub Magyarországon. A 4Play Lounge személyzete és táncosai a legjobb nyugat-európai klubokhoz hasonlóan igyekszenek a vendégeket kiszolgálni. Szórakoztatásul minden éjszaka sztriptízműsorok, hétvégénként pedig privát táncosok, asztaltáncosok és vendégművészek szórakoztatják a közönséget.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Weiter

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Weiter

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Weiter

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Weiter

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky