3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2014. február 7. | govinda

A Rolling Stones túl öregnek érzi magát

Copyright:

A rock- és popkultúra gigászai, a Rolling Stones tagjai bevallották, hogy elértek abba az életkorba, amikor már nehezen viselik a hosszú koncertkörutakat.

A vagány veteránok 14 On Fire névre keresztelt turnéjuk keretében még ebben a hónapban ellátogatnak Ausztráliába és Ázsiába is, azonban a zenekar dobosa, Charlie Watts bevallotta, hogy igyekeznek a fellépések listáját rövidebbre szabni érett koruk miatt.

A 72 éves zenész elmondta, hogy a mostani turnéjuk felén már túl vannak. "Ez egészen rövid ahhoz képest, amilyen körútjaink korábban voltak, de azt hiszem, muszáj hogy így legyen, mert érzékeny korba léptünk. 50 egymásutáni koncert gondolata ijesztő, pedig annak idején teljesen átlagos volt az ilyesmi. Most is ezt csináljuk, csak kisebb szakaszokban. Ha úgy döntünk, befejezzük, annak is örülök."

Charlie tavaly nyíltan kifejezte elégedetlenségét azzal kapcsolatban, hogy a legendás Glastonburyn kellett fellépniük, de azóta persze azt is beismerte, hogy nagyon élvezte az újbóli munkát társaival, Mick Jaggerrel, Ronnie Wooddal és Keith Richardsszal. "Csodálatos volt, de látniuk kellett volna, amikor kicsit sem örültem a Glastonbury-s fellépés ötletének, abban a sárban, meg minden." - meséli.

"Három hétvégén léptünk fel júliusban Angliában, mindhárom alkalommal fantasztikus volt az idő, és én is nagyon jól éreztem magam. Megtanultam, hogy be kell fognom a számat - az ilyesmi nagyon jellemző rám!"

Mostani turnéjukon csatlakozik a zenekarhoz Mick Taylor is, aki 1969 és 1974 között volt a Stones tagja.

Forrás: contactmusic.com

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. A continua

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. A continua

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. A continua

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. A continua

2025. szeptember 20.

A Big Thief misztikus videóklippel ünnepli új lemezét

Szeptember elején megjelent a Big Thief nevű amerikai indie folk banda hatodik albuma, a "Double Infinity", melynek elvarázsolt és gondolatébresztő "Words" című dalához egy különleges hangulatú videóklipet is forgattak. Ez nagy dolognak számít a zenekar háza táján, hiszen a 2017-es "Mythological Beauty" kisfilmje óta nem készítettek klasszikus klipet, melyben hangszer nélkül láthatóak lennének. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky