3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. február 4.

Duende: Valentin napi klip-ősbemutató szerelmeseknek

Copyright:

A Duende együttes MR2 rádióból is ismert dalához, a Szeretni kell!-hez kifejezetten Valentin napra, a szerelmeseknek készített vadonatúj klipet: a Duende nagykoncerttel egybekötött klipbemutatóra 2014. február 13-án este kerül sor a Hunnia bisztróban.

- A klippel az a célunk, hogy minél több pár realizálja, milyen fontos egy kapcsolat, és mutassa ki érzéseit a másik fél iránt, hívhassa fel figyelmét a ma jellemző párkapcsolati mentalitás buktatóira, veszélyeire - ahogy ez dalunk szövegéből is kiderül. A Szeretni kellhez köthető klip bemutatása számunkra küldetés: az együttes az interneten szeretné terjeszteni a szerelmeseknek szánt dalt, hogy akinek fontos a másik, nem szeretné elveszíteni, vagy épp szeretné tudtára adni, hogy szeretve van, ezt mutassa is ki: ezt próbáljuk meg egyszerűbbé tenni a különleges, ünnepi klip ingyenes közzétételével. – mondta Menszátor Héresz Attila, a zenekar dalszerzője és énekese.

SZERETNI KELL! című új videoklipjüket és dalukat azoknak ajánlják, akik némi humorral és iróniával tudják szemlélni jelenlegi és múltbéli szerelmeiket, kapcsolataikat, léhaságaikat... Ezzel a videóval szeretnék felhívni a figyelmet a szeretet és a párkapcsolatok fontosságára, és arra, hogy bármi történjék/történt is: SZERETNI KELL!

A klip előzetesei:

 

 

 

 

További információk a Duende együttesről:

A Duende zenekar 2000-ben alakult. A név spanyol eredetű, jelentése kísértet, manó, szellem. Tulajdonképpen egy spirituális, átszellemült , katartikus állapotot fejez ki. Ez egyfajta határátlépés. Olyan, mintha a flamenco táncos személye intenzitása révén egybeolvadna lépéseivel, mozdulataival s végül eggyé válna magával a tánccal, zenével. Egyszerre beteljesül és meg is semmisül. Aztán újra teremti önmagát.

A zenekar első korszakára részben jellemző a sötét F. G. Lorca költőiségével átitatott attitűd, mely főképp koncerteken mutatkozott meg ( Latin szerenád, Matadora, Körhinta ). A 2000-es évek elején többször definiálták a Duendét latin- punk zenekarként. De már ezekben az időkben is különféle zenei stílus keveredett a néhol versszerű dalszövegekkel. Említhetnénk pl. a Klastrom balladát, mely lassan hömpölygő negyedórás „szerelmi karcolat”, vértócsás, koszlott romantika; vagy ellenpéldaként a  Szívunk című nóta pár mondatra épülő jazzes, bluesos kibontását. De a sanzon jelleg, a rock elemek, az underground és az úgynevezett art- pop titulus is megfelel, ha jellemezni kívánjuk a Duendét.

A dalszövegek választott vagy tán inkább kikívánkozó témái az egyén szabadságkeresésén kívül az éjszaka élet lepleinek lecsupaszítása, a bárok, kocsmák labirintusában kószáló „nyughatatlanok” világának bemutatása, végletes szerelmi kavalkádok -  néhol szürreális asszociációs játékokkal fűszerezve ( Zöld c. dal ). Az Országos orgazmusnóta pedig fekete humorú politikai paródia...
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky