3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. február 3.

Pál Utcai Fiúk: Farsangi bál a Barba Negrában

Copyright:

A bál címmel tart farsangi koncertet a Pál Utcai Fiúk február 7-én a Barba Negra Music Clubban. Lecsóék a jeles nap alkalmából érdekes jelmezeket is öltenek. A nézősereg bemelegítését a TV Manci vállalta magára.

Évek óta hagyomány a már 30 éves Pál Utcai Fiúknál, hogy februárban A bál címmel farsangi koncertet adnak. Ennek a helyszíne idén a budapesti Barba Negra Music Club lesz február 7-én, pénteken. Az együttes az est nevével a legendás, 1990-es kiadású A bál című lemezére utal, amely a címadó dalon kívül olyan slágereket tartalmaz, mint a Közel az éjfél, a Fiatal lányok, a Másnap és a Jégkirálynő. Lecsó és csapata ezúttal érdekes jelmezben lép színpadra, de ennél többet nem árulnak el.

Az alterrock együttes 1983 nyarán Szigetszentmiklóson alakult barátokból, iskolatársakból. Az együttes alapítói (akik még ma is tagok): Leskovics Gábor (gitár, ének), Potondi Anikó (ének). A Pál Utcai Fiúk eddig kilenc nagylemezt jelentetett meg.

 

 

A PUF előzenekara az új lemezt megjelentető TV Manci. A jegy elővételben 1800, a koncert napján 2300 forint.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky