3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2014. január 22.

Vizelettel dedikál Justin Bieber

Copyright:

Új turistalátványosság Colorado államban, Aspenben! Justin Bieber állítólag ott pisilte bele nevének kezdőbetűit a hóba snowboardos kiruccanása során! Repülőjegy, télisport-felszerelés, kamera megvan, ugye?

Téli utazással kényeztette magát Justin Bieber, mikor barátaival Aspenbe ment snowboardozni. A móka nem csak sportolásban nyilvánult meg: állítólag belevizelte monogramját a hóba. Annak ellenére, hogy múlt héten már volt egy incidense a rendőrséggel, a Believe című dal előadója úgy látszik, nem tud meglenni valamilyen botrány nélkül.

A TMZ szerint a 19 éves sztár a gépkocsi-kíséretével autókázott vasárnap, amikor egyszer csak kipattant a kocsiból és JB felirattal látta el a havat, miközben testőrei vették körül.

14-én azzal vádolták Justint a rendőrök, hogy tojással dobálta meg szomszédját Kaliforniában. Sőt, két sütis edényben marihuánát is találtak nála a rajtaütéskor. Ezeket azonban nem foglalták le, mert elsősorban nem ezt keresték és ez nem tartozott hatáskörükbe… Kaliforniában orvosi célra egyébként már több éve szabadon fogyasztható a fű.

Az énekesnek közben családja könyörög, hogy kérjen segítséget egy rehabilitációs központtól abban, hogy sikerüljön leszoknia a gyakori könnyűdrog-használatról és viselkedészavarairól.

Forrás: Contactmusic
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky