3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. január 13.

Ivan & The Parazol menni Muzikum

Copyright:

Az Ivan & The Parazol, az egyik legnépszerűbb fiatal zenekar az elmúlt évben két amerikai fesztiválon is játszott. A másodikról, azaz a New York-i CBGB Fesztiválról egy kisfilm is készült, melyet most egy exkluzív rendezvény keretein belül mutatnak be a közönségnek. A 2014. január 23-án, a budapesti Muzikum Klubban tartandó esemény afféle igazi rajongói klubest lesz. Elsőként az amerikai útinaplót tekinthetik meg a nézők.

„A filmet – mely egy klasszikus road movie - a "Take my hand" című klipünket rendező Bőgi Máté készítette. Az utunk során mindenhol forgattunk, például a brooklyni lakásunk előtt, Manhattan utcáin, vagy éppen abban a klubban, ahol játszottunk. Beszélgetünk egymás között, és közben elmondjuk, hogy mi történik velünk, mesélünk az élményeinkről. Érdekes nézőpont ez a film és szerintem jól bemutatja azt, hogy mit csináltunk kint.” – meséli Vitáris Iván énekes. Simon Bálint dobos hozzáteszi: - „Különleges helyet foglal el ez a kisfilm a szívünkben, hiszen egy olyan remek szakaszát konzerválja a karrierünknek, amire mindig emlékezni akarunk és most a film segítségével fogunk is.” A filmvetítés után színpadra lép a zenekar, és természetesen a koncertnek is lesz különlegessége. „Ezen a bulin utoljára eljátsszuk elejétől végéig a Mama don't you recognize Ivan & The Parazol? című album anyagát, egyfajta lemezbúcsúztatóként.” – árulja el Iván. Az eseményen kapható lesz egy fotóalbum is, mely ugyancsak a frontember ötletéből készült. „Nagy álmom vált valóra ezzel a limitált példányszámban gyártott, csak a koncert napján és helyén kapható fotóalbum-könyvvel, amelyben az USA-turnéinkat megörökítő képek vannak, nagy részben a saját fotóim. Az album különlegessége, hogy kézzel írva kommentáltuk is a képeket, leírtunk élményeket, szóval egy igazán különleges dologgal ajándékozzuk most meg a rajongóinkat!” A koncert után pedig, ahogy Bálint ígéri: - „Együtt fogunk tortázni az ott megjelent emberekkel!” A zenekar egyébként gőzerővel készíti az új albumot és bizakodóan tekint a 2014-es év elé: „Jó úton haladunk az álmaink elérése felé, nagyon izgatottan várjuk, hogy mit fog hozni ez az év. Folytatjuk a kemény munkát és a kemény bulizást is.” – mondja Bálint, Iván pedig ennyivel egészíti ki: „2014 a bizarrság éve lesz. Érkezik az új lemez, ami remélem nagyon fog tetszeni az embereknek!” Ivan & The Parazol 4. születésnapi koncert, filmvetítés és könyvbemutató Muzikum Klub és Bisztró Budapest, VIII. Múzeum u. 7. 2014. január 23. este 8 óra Jegyek elővételben limitált számban már kaphatók a helyszínen!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky