3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2014. január 9.

Kispál és a Borz-dalt énekel a Budapest Voices

Copyright:

A Tankcsapda Adjon az ég és a Quimby Autó egy szerpentinen átdolgozása után újabb dalhoz készített videót a Budapest Voices. A 13 tagú kórus a tavalyi Fishing On Orfű Kispál-napján adta elő Lovasiék De szeretnék című számát, és az ott készült felvételeket hozta nyilvánossága. A Budapest Voices közben készül első önálló, nagy, budapesti megmérettetésére, ugyanis a kórus március 28-án az A38 Hajón ad koncertet.

A Budapest Voices még a tavalyi Fishing on Orfű Kispál-napján adta elő a De szeretnék átdolgozását. „Közel 24 órát töltöttünk el közösen aznap. Ez volt az első hosszú túránk, egy csapatépítő tréninggel is felért” – emlékezett vissza Kiss Flóra, aki a főszólamot énekli az átdolgozásban. „Rengeteget utaztunk, sokat nevettünk, beszélgettünk, együtt ebédeltünk és aztán fürödtünk az Orfűi tóban. A nagy hőségben többen le is égtünk. A Fishing on Orfű nagyszínpadán volt az első komoly fellépésünk, lényegében itt kaptunk először választ arra a kérdésre, hogy működik-e az általunk kitalált koncepció. Hatalmas élmény volt színpadon lenni, ötezer embernek énekelni, látni az érdeklődő tekinteteket, és hallani a megannyi velünk együtt éneklő ember hangját.”



A fesztivál szervezői a dalt hat kamerával rögzítették, és a kórus stábja videót készített belőle. A Budapest Voices tavaly augusztusban hallatott először magáról a Tankcsapda Adjon az ég dalának átdolgozásával. A kórus kizárólag mai magyar underground csapatok dalait adja elő a capella stílusban, kiegészülve egy ütőhangszeressel. Repertoárjukban szerepel Quimby, Magashegyi Underground, és Amorf Ördögök szerzemény is. Az első önálló, nagyszabású bemutatkozásuk március 28-án lesz Budapesten, az A38 hajón. A jegyek már kaphatók elővételben 1200 forintos áron, a helyszíni jegy 1700 forint lesz.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Weiter

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Weiter

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Weiter

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Weiter

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky