3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2013. október 2.

Összejön a Quimby és a Budapest Voices

Copyright:

Valósággal berobbant a hazai zenei életbe a Budapest Voices azzal, hogy kórusként átdolgozták a Tankcsapda Adjon az ég című dalát. Néhány nap alatt több mint százezren nézték meg a hozzá forgatott klipet, és a feldolgozás azóta is gyakran hallható a magyar rádiókban. A Budapest Voices most egy új átdolgozással és annak klipjével állt elő, ami a Quimby Autó egy szerpentinen slágeréhez készült.

A 12 kiváló énekesből és egy ütőhangszeresből álló Budapest Voices – Magyarországon egyedülálló módon – arra vállalkozott, hogy ismert hazai underground slágereket ültet át kórusra. A dalokat Warnusz Zsuzsa hangszerelte és tanította be a kórustagoknak. A művek közül elsőként a Tankcsapda Adjon az ég című dalának átiratát hozták nyilvánosságra, most pedig a Quimby Autó egy szerpentinen című, saját stílusukra formált slágerét mutatják meg. A dalban szinte végig 12 szólamban énekelnek, vokálisan szólaltatnak meg gitárt, basszusgitárt, Hammond-orgonát, trombitát és hegedűt. Utóbbi nagyban hasonlít a dalszövegben hallható kabóca cirregésére, igaz, nem G-dúrban, ahogy arról Kiss Tibi énekel, hanem h-mollban. Pusztai Csaba ütőhangszeres egy úgynevezett hibrid-dobfelszerelésen játszik, ami részben dobokból, részben percussion hangszerekből áll. 
 
A feldolgozáshoz klipet is forgattak: a videó egy része a SuperSize Recording stúdióban készült, illetve rögzítettek felvételeket egy önfeledt közös dodzsemezésről is. 
 
A Budapest Voices napokon belül rövid ízelítőt ad abból, hogy mire is képes élőben: a kórus október 5-én, szombaton 15:30-tól fellép a Hangfoglalás Kiállításon a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ ’C’ csarnokában. A belépés ingyenes. 
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. trvať

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. trvať

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. trvať

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. trvať

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky