3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2013. december 18.

Compact Disco év- és turnézáró koncert a Symbolban

Copyright:

A 2013-as év ismét nem múlt el tétlenül a Compact Disco életében: a rengeteg fellépés mellett megjelent harmadik albumuk, a The Storm is, valamint két új vendégművésznő is érkezett a csapatba. Török Emese tavasszal csatlakozott a zenekarhoz és dobolásával elismerő kritikát kapott szakmai berkekben. Ezek után döntött úgy a csapat, hogy az új album turnéjára már a gitáros szerepre is egy női muzsikust keresnek, így találták meg Lahucsky Krisztinát, aki már korábban is zenélt együtt Emesével.

A sikeres országos lemezbemutató körút idei része most lezárul, mégpedig 2013. december 28-án a budapesti Symbolban. A helyszín szinte már kultikus a csapat életében, erről Walkó Csaba énekes így mesél: „Nagyon sok szép emlékünk van a Symbolról, itt volt az első teltházas koncertünk - ez a koncert nem sokkal a második lemezünk megjelenése után történt, ekkor indult el igazán a zenekar. Azóta többször is játszottunk ott, de az a fellépés mindenképpen meghatározó a zenekar életében.”

Csaba azt is elmondta, hogy a két lány rendkívüli színt ad a zenekar koncerthangzásának, általuk még lendületesebb lett egy-egy fellépés, de természetesen a régi Compact Disco-s elemek is megmaradtak. „Még ismerkedik a közönség harmadik lemezünk dalaival, ám a We Will Not Go Down és a The Storm már most nagy kedvencek, hiszen azokat már hallhatta a nagyérdemű a rádiókban. Persze a régebbi dalainkra is nagy buli kerekedik.”



A Symbol-os koncert nem csak a turné, de az év lezárása is lesz a zenekar számára. De vajon mit kívánnak az új évre? „Folyamatos fejlődés jellemzi a zenekar munkáját, szeretném, ha ezt a tendenciát folytatnánk, és természetesen minél több emberhez szeretnénk eljutni, minél többet koncertezni. De ami a legfontosabb: egészséget szeretnék kívánni mindenkinek” – mondta a frontember.

Compact Disco év- és turnézáró koncert
2013. december 28., 22:00
Symbol Budapest, Budapest 1036, Bécsi út 56.
Belépő: hölgyeknek éjfélig 1000 Ft, ezt követően egységesen 2000 Ft
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Kontynuować

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Kontynuować

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Kontynuować

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky