3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2013. december 2. | Jam

Bontják a Hajót!­ Avagy HC-­buli az A38-­on

Copyright:

Nem kell félteni az Artemovszk 38-­at, nem megy sehova, csak éppen akkora nevek fognak fejeket tépni rajta, amelybe a Duna is belegyűrűzik majd, ebben biztosak lehetünk: november 9-­én érkezik a Madball, a Deez Nuts, a Your Demise és a Nasty. Készülj hajó!

A Madball éppen idén ünnepli 25 éves fennállási évfordulóját, tehát keresve sem találhattak volna jobb alkalmat, hogy visszatérjenek kis hazánkba.
 
Mindezt 8 év után teszik meg, tehát kizárt, hogy ne legyünk rájuk kiéhezve. Éppen ezért nagyon is ajánlott a részvétel az Enter the Nu Breed Tour budapesti állomásán, hiszen 25 év alatt nem kevés zenélnivaló gyűlt össze, amelyből bőven fognak szemezgetni a srácok az este folyamán.
 
Az pedig már csak hab a tortán, hogy a Look My Way pont 15 éve jelent meg, úgyhogy lehet néhány finomságra számítani, egyenesen New Yorkból.
 
 

A bemelegítésről az ausztrál Deez Nuts, a brit Your Demise és a német Nasty gondoskodik majd, akik garantálják, hogy kellő hangulatba kerüljünk a fő attrakcióra. Úgy gondolom, a Deez Nuts nem igényel különösebb bemutatást, hiszen a műfaj egyik vezéregyéniségéről beszélünk, akik ugyan csak mókabandának indultak, aztán mégiscsak bejött ez a muzsika­dolog. Nem is kicsit.

Ráadásul a srácok tavasszal megjelent nagylemezét ('Bout it!) még nem hozták el hozzánk, úgyhogy biztosan felcsendül egy­ két vadi új kedvenc. A Your Demise épp búcsúturnéjának közepén jár, úgyhogy kötelező a jelenlét az új sulis hardcore/metalcore arcoknak, hiszen ilyet még egyszer már úgysem látnak. A nyitány pedig azé a német Nasty­é, akik az elmúlt másfél évben a világ szinte minden szegletét bejárták bizonyítva, hogy igenis helyük van a hardcore élvonalában.

2013. december 9.
A38 Állóhajó
Madball (USA), Deez Nuts (AUS), Your Demise (UK), Nasty (D)

Jegyek elővételben 4900, a helyszínen 5500 forintos áron kaphatóak!

Több infó ITT.

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Weiter

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Weiter

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Weiter

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Weiter

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky