3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. november 21.

Filmzene lett a Budapest Voices quimbys átdolgozása

Copyright:

A Csányi Sándor főszereplésével készült Coming out című film egyik jelenetében és reklámspotjában is hallható a Budapest Voices átdolgozásában az Autó egy szerpentinen. A quimbys dallal a filmelőzetesben már bárki találkozhatott, a vígjátékot pedig december 5-től vetítik. A premier előtt öt nappal, november 30-án a kórus a Magashegyi Underground különleges vendégeként ad koncertet Budapesten, a Barba Negra klubban.

A mozikban és a neten már jó ideje, a tévékben pedig hamarosan látható az Orosz Dénes által rendezett, Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével készült Coming out című film reklámja. Az előzetesben felcsendül a Budapest Voices kórus quimbys átirata. Sőt, az Autó egy szerpentinen című dal még a december 5-én mozikba kerülő vígjáték egyik kulcsjelenetében is hallható.

- A kedvesem mutatta meg nekem a Budapest Voices-t, elsőként a tankcsapdás dalt – mondta Orosz Dénes rendező. - Már az is tetszett, de az Autó egy szerpentinen átdolgozás volt az, amitől odáig voltam. Amikor meghallgattam, rögtön arra gondoltam, hogy valamilyen szerepet szánnék neki.  Elsőként csak a trailerbe került be, aztán a film egyik fontos jelenetébe is. Az álarcosbál jelenetébe, ahol Csányi Sándor és Tompos Kátya karakterei találkoznak, és egy őrületeset buliznak.

A kórus legközelebb november 30-án, szombaton 21:30-tól a Barba Negra Music Clubban lép fel, ahol a Magashegyi Underground különleges vendégeként áll színpadra egy bő félórás programmal. A 12 kiváló énekes és egy ütőhangszeres alkotta formáció ismert magyar underground slágereket ad elő. Így lesz ez a budai szórakozóhelyen is, felcsendül többek közt quimbys, tankcsapdás és kispálos átdolgozás, mi több, itt lesz két új átirat premierje is. A belépő elővételben 1300, a helyszínen 1800 forint. Jegyek kaphatók a helyszínen és a Ticket Express jegyiroda hálózatában.

 

 

A Comig Out című film reklámja:
 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky