3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. november 13.

Egy különleges amerikai a New Beaten - Cold Cave

Copyright:

A Wesley Eisold köré csoportosuló amerikai Cold Cave turnéval és egy friss lemez ígéretével indítja majd a következő évet - ez pedig nekünk, magyaroknak duplán jó, hiszen a 2007 óta működő produkció Budapesten is fellép majd 2014. január 29-én a Gozsdu Manó Klubban.

Persze hazugság lenne azt állítani, hogy Eisold tétlenül ült a babérjain az elmúlt években. Fellépett többek között a Primavera Soundon, a Leeds Festivalon és a Northside-on is. Noha stúdióalbumot nem jelentetett meg, ám 2012 őszétől kezdve nem kevesebb, mint öt vadonatúj, különálló dallal ajándékozta meg a közönséget, melyek remekül bizonyítják, hogy a Cold Cave egy újabb csavarral toldotta meg sötét, mégis dallamos, elementáris erejű elektronikus zenéjét.

Wesley Eisold igazi polihisztor: a zenélés mellett költőként is tevékenykedik, ráadásul még egy független kiadónak is ő a tulajdonosa. Muzikális pályafutását különböző hardcore együttesekben (Give Up The Ghost, Some Girls) kezdte, melyek agresszív, brutális energiáját saját projektjébe, a Cold Cave-be is átültette. Noha Eisold a csapat vezetője, elsőszámú dalszerzője és döntéshozója is egyben, mind lemezen, mind pedig élőben vendégzenészek segítségével hívja életre a kiváló CC hangzást, ami a 80-as évekbeli szintipop, a döngölős EBM, a jótékony zaj, a The Cure-féle goth hangzás és a briliáns popdalok keresztezéséből tevődik össze.

 

 

És hogy mennyire intenzív, lebilincselő világot kreál maga köré, arról eddigi két stúdióalbumán is meggyőződhettünk, ugyanis mind a 2009-es Loves Comes Close, mind pedig a 2011-es Cherish The Light Years remek darabok lettek. Ám ha még ezek a korongok sem csillapítanák éhségünket, nyugodtan mazsolázhatunk a Cold Cave név alatt kiadott számos EP között. Hamarosan pedig új jövevényt köszönthetünk az együttes diszkográfiájában, a Sunflower munkacímen futó harmadik korong ugyanis Eisold elmondása szerint jövőre kerül kiadásra, mi pedig tűkön ülve várjuk, hogy egy újabb dózist kaphassunk a formáció addiktív zenéjéből.

Jegyár: 2900 / 3500 Ft

 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Tovább

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Tovább

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Tovább

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Tovább

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky