3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. november 4.

Zorán újabb Arénás koncertre készül (az) Egypár baráttal

Copyright:

Októberben jelent meg Egypár barát címmel Zorán duett-albuma, az Universal Music Hungary gondozásában. A lemez meglepően jó fogadtatásra talált, ugyanis az iTunes eladási listáján első helyet ért el, maga mögé utasítva számos külföldi előadót.

Zorán hosszú pályafutása alatt énekelt már számos duettet, egy részük lemezen is megjelent, de akadtak alkalmi együttműködések is: hol ő hívott meg barátokat, pályatársakat egy-egy fontosabb koncertjére, hol őt hívták meg duett-partnernek. Ezekből a dalokból válogatott össze egy lemeznyit és készített belőlük stúdiófelvételt az énekes.

A régebbi és alig pár évvel ezelőtti Zorán-dalok mellett szerepel a korongon Leonard Cohen dalának új, magyarított változata, erdélyi jiddis népdal átirata, valamint kultikus filmdal magyar-szerb nyelvű átdolgozása is.

A 11 számból álló duett-albumon olyan előadókat hallgatunk közreműködni, mint Bíró Eszter, Bródy János, Gerendás Péter, Hegyi Barbara, Kern András, Palya Bea, Presser Gábor, Rúzsa Magdi, Sztevanovity Dusán, Tompos Kátya és Váczi Eszter.

Az Egypár barát lemezbemutató koncertje 2014. február 8-án lesz a Papp László Budapest Sportarénában. A koncertre természetesen Zorán meghívja az album összes szereplőjét, így a sokórányi programban a régi-új számok mellett megelevenednek majd a duett-dalok is. Mindig valami mást! – ez Zorán állandó mottója, és ennek köszönhetően koncertjeinek közönsége mindig rendkívüli és megismételhetetlen élményekben részesül… 

Jegyek a koncertre 7900-19900 Ft-ig kaphatóak.

 

Az esemény Facebook linkje ITT.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky