3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. október 30.

Jogdíj kérdések - tényleg megéri lebukni?

Copyright:

A zenészek, kiadók, producerek munkáját ma már a DJ-k is széles körben elismerik, és megfizetik az alkotók munkájáért járó, számukra nélkülözetetlen jogdíjakat. Sokan közülük a DJ Szövetség tagjai, így jelentős kedvezménnyel tudnak eleget tenni jogdíjfizetési kötelezettségüknek, valamint a szakma alakulásában és a különböző ügyekben is részt tudnak venni.

Mégis sokszor adódik olyan kellemetlen szituáció, hogy büntetőeljárás indul egy-egy DJ ellen a jogdíjak elhagyása miatt. Akár hetente többször is előfordul ilyen, ezek azonban ritkán kerülnek a híradásokba. Általában azok a DJ-k buknak le, akik zömmel kisebb, kevésbé frekventált helyeken kevernek és legtöbbször nem komoly művelői a szakmának.
 
De volt már példa arra is, hogy tapasztalt, profi, szakmailag is értékelhető DJ-kel történt meg mindez a saját hibájukból. Október elején egy megyeszékhely egyik jól működő klubjában, valamint egy Budapest belvárosában található, romkocsma típusú szórakozóhelyen is ilyen esetre került sor. Ahogy azt korábban egy fesztiválszervező is fogalmazta, "érthetetlen, hogy rendszeresen fellépő, profi DJ-k hogyan engedhetik meg maguknak, hogy ne tartsák be a rájuk vonatkozó törvényeket". 
 
Akár profiról, akár naív kezdőről van szó, egyaránt felmerül a kérdés, hogy miért kockáztat bárki is egy büntető feljelentést és több százezer forintos büntetést, valamint a hatósági eljárás miatt esetleg az egész szórakozóhely számára igen jelentős aznapi bevételkiesést. Hiszen évi százezer forint körüli összegért korlátlan mennyiségben lehet másolt hangfelvételeket használni, ezáltal nyugodtan, stabil körülmények között dolgozni, és a befizetett jogdíjnak köszönhetően a zenéket létrehozó alkotók is hozzájutnak a munkájukért járó ellenszolgáltatáshoz. 
 
Jó lenne ha mihamarabb megvalósulna, hogy az előadók betartják a jogdíjakra vonatkozó törvényt és nem buknak le illegális diszkózással. Mindenesetre az ellenpéldák tovább erősítik a tudatosságot, a legális zenefelhasználást és a szakmai összetartást. 
 
A DJ Szövetség kijelentette, hogy továbbra is minden segítséget megad a profiknak és azoknak is, akik újoncként lépnek a pályára. Rendkívül fontosnak tartja azonban a törvények betartását és a kollégák tiszteletét mindenki számára, hiszen mindez nem csak az adott személynek, hanem a teljes szakmának is érdeke.
 
 
fotók: Electonic Beats Fesztivál 2013 - Budapest

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky