3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2013. október 29. | govinda

Alex Turner és a közösségi média, meg a madarak

Copyright:

Az Arctic Monkeys frontembere bevallotta, hogy rengeteg másik hírességgel-zenésszel ellentétben azért nem használja például a Twittert, mert túl nagy rajta a nyomás.

Alex Turner a The Observernek adott, néhány napja megjelent zenekari interjúban beszélt a közösségi médiához való viszonyáról. Saját dalszövegei kapcsán megjegyezte, hogy maximalista, ami abban is megmutatkozik, ahogyan válaszol az újságírói kérdésekre: megválogatja a szavait, sőt gyakran egy-egy mondat közepén korrigálja mondandóját.

Viselkedésével kapcsolatban elmondta, hogy ez az oka annak, amiért nem használja a Twittert: túl nagy nyomást jelentene a számára. (Meg kell jegyezni, hogy azért bejegyzésenként 140 karakter nem a világ vége, de a megfelelési kényszer másokkal és önmagunkkal szemben sem egyszerű.) A csapatból a dobos Matt Helders az egyetlen, aki használja a kékmadaras szolgáltatást - neki immáron 63000 követője van, míg az Arctic Monkeys zenekari Twitterfiókjának majdnem 637000.

A csapat ma is szívesen emlékszik vissza a tavalyi Olimpiai Játékok nyitóünnepségére. A gitáros Jamie Cook elmondta, hogy szürreális élmény volt a számukra. "Az édesapám megvette nekem a felvételt, még ma is ott van a bontatlan dobozában a polcon. Őrület volt. Galambok bicikliztek körülöttünk...! Tiszta zakkant volt - csak napokkal később fogtam fel egyáltalán az egészet."



Az Arctic Monkeys jelenleg is turnézik, mégpedig az Egyesült Királyságban. Játszottak Liverpoolban, fognak majd Cardiffban, Birminghamben, Glasgowban és Sheffieldben is. A pontos helyszínek és dátumok:

Cardiff Motorpoint Arena (október 29.)
Birmingham LG Arena (október 31.)
Glasgow Hydro Arena (november 1.)
Sheffield Motorpoint Arena (november 2.)


Na, például ezt is hiába keresnétek Alex Turner Twitterén, merthogy nincs neki. Sebaj, a többiek helyette is használják - gondoljuk. A lényeg úgyis a zene. Tegnap adtunk hírt új klipjükről - nézzük meg még egyszer!



Forrás: nme.com

govinda
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 27.

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. Seguir

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. Seguir

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. Seguir

2025. május 21.

A One Ok Rock fellebbenti a fátylat új klipjükről

Az idén ősszel hazánkban a Budapest Arénában koncertező japán világsztáro(c)k, a One Ok Rock kiadta 11. stúdióalbumát, a DETOX egyik legfűtöttebb szerzeményét. Seguir

2025. május 19.

Anyák napja előtt jött a Mother Mother újabb közönségkedvence

Az új Mother Mother dal már korábban, 2009 során kiszivárgott a YouTube-on és azóta is része a világszerte ünnepelt rockbandát övező misztikumnak. Mint a rajongók egyik nagy kedvence, a nem hivatalos feltöltések több százezer lejátszást hoztak, és a hallgatók egész Reddit fórumokat és kommentszekciókat szenteltek ennek a track-nek, míg egyre várták a hivatalos megjelenést. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky