3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2013. október 28. | govinda

Ismét Budapesti Egyetemi Napok!

Copyright:

2013-ban új helyszínen várja a látogatókat az ősz egyik legnagyobb egyetemi fesztiválja: ezúttal a Petőfi Rendezvényközpontban (ex-PeCsa) kap helyet a három napos megabuli. Mindhárom napon a hazai könnyűzenei élet nagyágyúi lépnek fel – a névsorért tessék a továbbra kattintani!

A BEN október 31-én kezdődik, és mindjárt egy igen erős névvel: az este főfellépője a tízéves Punnany Massif lesz, akik előtt a Cloud 9+ kapott lehetőséget a melegítésre. Az idén jubiláló csapat már ahol csak lehet, megünnepelte a jeles évfordulót, külön turnét is szerveztek ennek apropóján. Ide állítólag egy különleges, halloween-i szettel készülnek, amelyben szerepelnek majd a koncertrepertoárba ritkábban kerülő dalok is.
 

Másnap, vagyis november 1-jén még nagyobb fordulatszámra válthatunk, hiszen mindjárt három zenekar is fellép aznap este, jelesül a Kozmosz, a Supernem és az Irie Maffia. Papp Szabiék legújabb EP-jüket készülnek bemutatni, ettől már eleve kivételessé válik a pénteki program – ha ez még nem lenne elég, az Irie Maffia fogja feltenni az i-re a pontot utánuk, hogy mindeközben le is szaggassa róla. Nem is kell ragoznunk, mindenképp az 5 legnépszerűbb hazai bulizenekar egyikéről van szó.
 

November 2-án, az utolsó napon ismét két zenekar szórakoztatja a nagyérdeműt, de még milyenek! Kezd az Intim Torna Illegál, akikkel kapcsolatban még a garancia szó is kevésnek hangzik, ha arra gondolunk, mennyire biztosan képesek hozni egy őrületes, ámde színvonalas bulit. A háromnapos rendezvényt pedig az a The Carbonfools zárja, akik nemrégiben mutatták meg magukat a nagyvilágnak: ötfellépéses londoni miniturnéjukról hazatérve, itthoni körútjukat folytatva minden bizonnyal tele vannak pozitív energiával és lelkesedéssel, úgyhogy tőlük is a megszokott zenei örömünnepet várhatjuk majd.
 

 
A fesztiválra természetesen nemcsak napijegyeket, hanem bérleteket is lehet vásárolni – inkább az utóbbit javasoljuk.
Több infó az eseményről megtalálható ITT.
 
govinda
 

Budapesti Egyetemi Napok 2013

2013. október 31. – 2013. november 2.

Petői Rendezvényközpont, Budapest 1146, Zichy Mihály utca 14.

Napijegy: elővételben 2199 Ft, a helyszínen 2499 Ft

Bérlet: elővételben 4999 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Continuer

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Continuer

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Continuer

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Continuer

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky