3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2013. október 10.

Taylor Swift ötször is Londonban

Copyright:

A már több mint fél évtizede pályán lévő, ám még mindig csak huszonhárom esztendős Taylor Swift nagy hírt osztott meg a világgal: a tavalyi, hatmilliós példányszámban elkelt Red című albumát követő turnéja 2014-ben végre Európába is eljut majd.

A hétszeres Grammy-díjas énekesnő koncertsorozata eddig csak Észak-Amerikát érintette, ahol viszont őrületes volt a fogadtatás: Swift eddig megközelítőleg 70 show-t adott 47 városban összesen több mint egymillió néző előtt, akik számára az élmény egészen biztosan emlékezetes maradt. A hatalmas show-t ugyanis táncosok, légi akrobaták, számos kosztüm és két többszintes színpad is gazdagította, ráadásul a dalnok zongorán, akusztikus gitáron és bendzsón is próbálta elnyerni a közönség kegyeit.

Taylor Swift következő állomása Ausztrália lesz, ahonnan februárban Anglia felé veszi az irányt. Úgy tűnik, hogy az előzetesen meghirdetett négy londoni időpont sem volt elegendő a rajongóinak, az elképesztő érdeklődésre való tekintettel ezért még egy estével kibővítették az énekesnő ott tartózkodását.

 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Weiter

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Weiter

2025. szeptember 20.

A Big Thief misztikus videóklippel ünnepli új lemezét

Szeptember elején megjelent a Big Thief nevű amerikai indie folk banda hatodik albuma, a "Double Infinity", melynek elvarázsolt és gondolatébresztő "Words" című dalához egy különleges hangulatú videóklipet is forgattak. Ez nagy dolognak számít a zenekar háza táján, hiszen a 2017-es "Mythological Beauty" kisfilmje óta nem készítettek klasszikus klipet, melyben hangszer nélkül láthatóak lennének. Weiter

2025. szeptember 3.

Megjelent a Balu Brigada debütáló nagylemeze

Az új-zélandi alt-pop testvérduó, a Balu Brigada, első alkalommal lép színre albummal: a ’Portal’ című anyag a formáció budapesti Sziget Fesztiválon való fellépésüket követi. Az új kiadvány igazi mérföldkő Henry és Pierre Beasley karrierjében, mely három év alatt készült el olyan városokban, mint Auckland, New York és Berlin. Az így létrejött hangzásvilág egyszerre hordozza az indie rock lendületét, az alt-pop eleganciáját és a fesztiválhimnuszok nagyszabású energiáját. Weiter

2025. szeptember 2.

Ashnikko legújabb szenzációs trackje

Az amerikai popdíva játékosan lázadó újdonságát egy látványos klip kíséretében tárja a nagyközönség elé. A szerzemény a Spotifyon 10 millió lejátszást meghaladó „Itty Bitty”-t és a 2 milliót közelítő „Trinklets”-et követi, a következő izgalmas betekintést nyújtva az énekesnő második, ‘Smoochies’ című albumába. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky