3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2013. október 9.

Szürreális házibulit tart a Créme de la pop

Copyright:

Gál Csaba Boogie és új zenekara, a Créme de la pop október 11-én, pénteken este a budapesti Gozsdu Manó Klubban végre koncertet ad. A kilencvenes évek legnagyobb magyar slágerei francia swing stílusban csendülnek fel, és a már ismert Hip Hop Boyz, Tankcsapda, Sing Sing és Carpe Diem feldolgozások mellett új dalok ősbemutatóját is hallhatja a közönség. Az est másik fellépője a The Big Bunny Hall Swinger Club lesz.

A Créme de la pop zenekar idén tavasszal profi zenészekből alakult meg, tagjai Gál Csaba Boogie énekes, a Maszkura és a Tücsökrajból ismert Kertész Csaba gitáros és Boros Gábor bőgős, valamint Kövér Kristóf gitáros. A csapat a kilencvenes évek legnépszerűbb magyar slágereit ötvözi az 1930-as évek francia swing stílusával, hogy mindkettőt megmentse a kifakulástól. A fiúk tavasszal a www.cremedelapop.hu honlapon jelentették meg ingyenesen letölthető, Dől a pop! című kislemezüket, amely egycsapásra ismertté tette a csapat nevét, a dalokat azonban élőben még nem mutatták be. A hosszú várakozásnak most vége, hiszen a Créme de la pop október 11-én, pénteken 21 órától végre koncertet ad a budapesti Gozsdu Manó Klub színpadán.

- A kislemezen szereplő Hip Hop Boyz, Sing Sing, Carpe Diem és Tankcsapda dalok után újabb közkedvelt slágereket dolgozunk fel a manouche nevű, harmincas évekbeli francia swing stílusban. Az elmúlt hónapokban a repertoárunk a Shygys, Tunyogi Orsi, a TNT és a Venus egy-egy dalával, egy újabb Hip Hop Boyz-számmal, és kakukktojásként egy Dolák-Saly Róbert-szerzeménnyel bővült. Ezeknek a feldolgozásoknak az ősbemutatóját a péntek esti koncerten tartjuk. A fellépésen egyfajta időutazásos, szürreális házibuli hangulat várható sok humorral. Ugyanakkor fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy nem paródiákat, hanem feldolgozásokat játszunk, hiszen ezek a dalok számunkra a kamaszkorunkat és kellemes emlékeket idéznek fel – mondta Kertész Csaba, a Créme de la pop gitárosa. Hozzátette, hogy a zenekar hamarosan újabb stúdiófelvételeket hoz nyilvánosságra az interneten, és rövidesen leforgatja az első videóklipjét is.

A Gozsdu Manó Klubban pénteken este a szintén magyar nyelven, de swing-punk stílusban muzsikáló The Big Bunny Hall Swinger Club lesz a másik fellépő. A koncertek 21 órakor kezdődnek, a belépőjegy 1000 forint.

 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Kontynuować

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Kontynuować

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Kontynuować

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Kontynuować

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky