3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. október 8.

Kultuszfilmek a Belmondo koncertjén

Copyright:

Különleges koncertet ad október 12-én a Belmondo zenekar a budapesti KINO Kávézó mozitermében. Az élőben előadott rockdalok alatt külföldi és magyar kultuszfilmekből vetítenek részleteket, a közönség pedig érdekességeket is megtudhat például a Hair, A profi, a Boogie Nights vagy éppen a Csapd le, csacsi! című filmekről és alkotóikról.

A mozi és a rockzene kedvelőire rendhagyó audiovizuális élmény vár október 12-én, szombaton 19:30–tól a budapesti KINO Kávézó mozitermében. A Belmondo zenekar fellépésén ezúttal filmrészletek egészítik ki az élő koncertélményt.

- A BelMozi című koncertünkön felcsendülő dalaink alatt külföldi és magyar kultuszfilmek jellemző jeleneteit vetítjük. A részleteket egy filmes stáb válogatta össze az alapján, hogy szerintük melyik számunkhoz melyik film illik leginkább hangulatában, mondanivalójában. A Végre itt a várva várt című dalunkhoz a Szelíd motorosokat választották, a Süt rám a nap alatt a Hair, a Libidó dallamaira pedig a Boogie Nights képsorai peregnek majd, de feltűnnek részletek a Trainspotting, a Gettómilliomos, a Roncsfilm, az Egészséges erotika, a Holt Költők Társasága vagy éppen a Pretty Woman című filmekből is. Mivel a zenekarunk nevét Jean-Paul Belmondo francia színészlegendától kölcsönöztük, természetesen nem maradhat ki a sorból A profi című kultuszfilmje, amit a stáb ironikusan a Maga amatőr című dalunkhoz választott ki. A számok között a közönség érdekességeket is hallhat a kultfilmekről és azok készítőiről, vagyis a BelMozi igazi összművészeti est lesz... – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar dalszerző-frontembere.

A Belmondo a pályafutása során több magyar filmhez és tévésorozathoz komponált zenét, számos filmes ihletettségű dal szerepel a zenekar repertoárjában, a koncerteken pedig időnként filmes betétdalok feldolgozásai is előkerülnek. A különleges, szombat esti fellépésen a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, valamint A sárga tengeralattjáró című Beatles-filmekből is felcsendül néhány közkedvelt sláger átdolgozása.

A BelMozi című rendezvényhez készült kisfilm már előrevetíti a várható hangulatot, hiszen Woody Allen egyik filmjének részletét használták fel hozzá.

- Két fantasztikus színművész, Kern András és Gubás Gabi volt a segítségünkre, akik szimpatikusnak találták a rockzene és a mozi házasításának ötletét, ezért a kedvünkért újraszinkronizálták a jelenetet – tette hozzá Czutor Zoltán.

A BelMozi című koncert október 12-én, szombaton 19:30-kor kezdődik a KINO Kávézó mozitermében (1137 Budapest, Szent István körút 16.). A belépőjegyek 2200 forintos áron a helyszínen kaphatók. A jegy tartalmaz egy pohár bort vagy egy pohár rostos üdítőt.


 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky