3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. október 3.

Péntektől dübörög a Hangfoglalás

Copyright:

Elkezdődött az építkezés a 8. Hangfoglalás Kiállítás helyszínén, hogy a péntek délelőtti nyitásra minden készen álljon a budapesti SYMA csarnokban. Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei seregszemléjén október 4. és 6. között több száz ingyenes program, rockmúzeum és több tízezer hangszer várja a vendégeket. Koncertet ad például a Magna Cum Laude, Nagy Feró és a Beatrice, a Budapest Voices kórus. Idén a Hangfoglalás kiemelkedő programja a Zenélni Konferencia, Díjátadó és Klubfesztivál.

Célegyenesbe érkeztek a 8. Hangfoglalás Hangszer-, Hang-, Fény-, Színpad- és Stúdiótechnikai Kiállítás előkészületei. A budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban kedd óta 800 szakember dolgozik azon, hogy a 12.000 négyzetméteres területen felállított színpadokat és standokat a legmodernebb hang- és fénytechnikával lássa el a péntek délelőtt 10 órai nyitásra. A hagyományokhoz híven az idei Hangfoglaláson, október 4. és 6. között több száz, teljesen ingyenes zenei program, koncert és közönségtalálkozó várja az érdeklődőket. Fellép egyebek mellett a Magna Cum Laude, a Póka Egon Experience, a Rudán Joe Akusztik, Nagy Feró és a Beatrice, Heincz Gábor Biga, a Zöld a Bíbor Band, a Roy & Ádám Trió, a Special Providence, Csemer Boggie és a Budapest Voices kórus. 
 
Hangszerbemutatót tart Lukács Peta, Szappanos György, Markó Ádám, Dandó Zoltán, Vörös Attila és Kékkői Zalán is, míg például a Hooligans, a Kowalsky meg a Vega, a Road, a Depresszió, a Grenma és az Ektomorf zenekarok közönségtalálkozóra és dedikálásra várják a rajongóikat. A kiállításon derül ki az is, hogy ki lesz a Sugarloaf új énekesnője. A zenekar Dér Heni távozása után versenyt hirdetett, amelynek döntőjét szombaton délután a Hangfoglaláson tartják. 
 
A Hangfoglalás Kiállításon bemutatkozik a MagyaRock Hírességek Csarnoka, vagyis a RAM Colosseum gyűjteménye is. Az érdeklődők olyan ritkaságokat és relikviákat láthatnak, amelyek felidézik a magyar rockzene és a klubkoncertek gyökereit. Kiállítják egyebek mellett az Atlantis és a Sankó Zenekar hangszereit, Radics Béla gitáros erősítőjét, valamint az LGT erősítőjét, amit a zenekar 1975-ben a Tabánban használt. Emellett koncertbelépők, kézzel rajzolt, majd sokszorosított plakátok, szórólapok és legendás zenekarok egykori tagjai idézik fel, hogy ki hova járt szórakozni a '60-as, '70-es években. Ugyancsak izgalmas látvány lesz a SYMA csarnok bejáratánál álló, 18,5 méter hosszú, 18,5 tonnás Gibson busz, amelynek belseje egy különleges hangszergyűjteményt rejt. Ezzel a busszal róják az utat azok a művészek, akik világszerte hangszeres workshopokat tartanak. Köztük van például a kanadai Annihilator gitárosa, Jeff Waters és a Hangfoglalás tavalyi vendége, Ryan Roxie, Alice Cooper gitárosa. 
 
A Hangfoglalás a zenekedvelő családok számára is évek óta kiemelt esemény, hiszen a három nap alatt a gyerekek bármilyen hangszert kézbe vehetnek és kipróbálhatnak. Az idei rendezvény második napján, szombaton arra is lesz lehetőség, hogy Kovács Gábor muzsikus kézműves foglalkozásán saját hangszereket készítsenek szívószálból, PET-palackból vagy éppen biciklipumpából. 
 
A SYMA csarnokban három napon át nemzetközi szaktekintélyek részvételével rendezik meg a Zenélni Konferenciát, melynek célja a közös pontok megtalálása a zenei kultúra elősegítése érdekében. A Hangfoglalást szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) idén nagy újdonsággal is készül, ugyanis díjazni kívánja a hazai szakma kimagasló szakembereit, zenészeit. Zenélni Díjat ad át 13 kategóriában: zenepedagógusnak, három zenésznek, énekesnek, zenekarnak, hangmérnöknek, hang- és látvány-technikusnak, zenei újságírónak, és egy olyan személynek, aki sokat tett a zeneiparért.
 
A programba az újdonságok mellett egy régi hagyomány is visszatér, hiszen a SYMA csarnokban zajló események mellett október 4-én egy klubfesztivál is része lesz a rendezvénynek a Dürer Kertben, ahol a legkülönbözőbb zenei stílusokban – köztük blues, dub, breakbeat – magyar, cseh, szlovén, francia és olasz csapatok adnak koncerteket. A Hangfoglalás minden programjára és a klubkoncertekre is ingyenes a belépés.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky