3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. szeptember 17.

Klubfesztivál, Zenélni Konferencia és díjkiosztó a Hangfoglaláson

Copyright:

Nyolcadik alkalommal várja a zene szerelmeseit a Hangfoglalás a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban október 4-től 6-ig. A megszokott hangszer- és hangtechnikai kiállítást, illetve koncerteket felvonultató megarendezvény – mely a Zenélni kampány része - idén klubfesztivállal, szakmai konferenciával és egy díjkiosztóval is kiegészül. A három nap alatt minden program ingyenesen látogatható.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ ’A’, ’B’ és ’C’ csarnokában rendezik meg a Hangfoglalás kiállítást. Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei demonstrációján több tízezer hangszert próbálhatnak ki a látogatók, emellett betekintést lehet nyerni a legmodernebb hang-, fény- és színháztechnikai berendezések világába. A rendezvényen több mint 200 zenei program, koncert és közönségtalálkozó várja az érdeklődőket. Fellép többek közt a Zöld a Bíbor Band, a Special Providence, Csemer Boggie és a Budapest Voices, hangszerbemutatót tart Lukács Peta, Szappanos György és Kékkői Zalán is, az Ektomorf zenekar pedig dedikál.
 
A SYMA csarnokban három napon át nemzetközi szaktekintélyek részvételével rendezik meg a Zenélni Konferenciát. Célja a közös pontok megtalálása a zenei kultúra elősegítése érdekében. A beszélgetések számtalan témát feszegetnek, többek közt a Zenélni kampánnyal történő összefogást, a kultúra támogatottságát, az európai klubhálózat helyzetét és a zenei oktatást, szakképzést. 
 
A Hangfoglalást szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) egy nagy újdonsággal is készül, ugyanis díjazni kívánja a hazai szakma kimagasló szakembereit, zenészeit. Zenélni Díjat ad át 13 kategóriában: zenepedagógusnak, három zenésznek, énekesnek, zenekarnak, hangmérnöknek, hang- és látványtechnikusnak, zenei újságírónak, és egy olyan személynek, aki sokat tett a zeneiparért.
 
Egy régi hagyomány is visszatér idén a Hangfoglalás programjába. A SYMA csarnokban zajló események mellett október 4-én egy klubfesztivál is része lesz a rendezvénynek, méghozzá a Dürer Kertben. A blues-tól a dub-on keresztül a breakbeat-ig tartó műfajkavalkáddal bemutatkoznak hazai, cseh, szlovén, francia, és olasz csapatok. Színpadra lép Szlovénia legismertebb elektro csapata, az Ewok, az arab és berber zenei világot elektronikával vegyítő francia Fedayi Pacha, illetve a Dubby- breakbeat, dub, jungle, és reggae műfajokat egymásba keverő cseh partyarc, Mikkim.
 
A Hangfoglalás minden programjára ingyenes a belépés. A rendezvény a HANOSZ által indított, nagyszabású Zenélni kampány része idén. Célja, hogy partnereivel – a Kőbányai Zenei Stúdióval, az Artisjus-szal, a Szerzők Egyesületével, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségével és a Nemzeti Művelődési Intézettel – népszerűsítse az élő zenét.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Tovább

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Tovább

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky