3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. szeptember 7.

Szenzáció: Újra összeáll a Warpigs

Copyright:

„Cartier az óra / Yves-Saint Laurent ing / Kétárbócos jachtom / Az öböl kék vizén ring / Monte Carlo mellett / A múlt szivarfüstbe vész / Mikor 180-nal hajnalban / Hazafelé mész” - szólt minden rádióból szűk másfél évtizeddel ezelőtt a Warpigs Monte Carlo című dala. Most eljött a pillanat, hogy az aranyveretes sorokat bárki élőben meghallgassa, ugyanis hosszú kihagyás után színpadra áll a ’90-es évek végének sikerbandája. Eszenyi Petasék szeptember 14-én a Zöld Pardonban idézik meg, milyen lehet a francia Riviéra, ha az ember megüti a főnyereményt.

Ki ne emlékezne az olyan nagy slágerekre, mint a Szandál, a Monte Carlo, a Let Me Be vagy az Analóg? Bizony, ezek a dalok – melyeket rogyásig játszottak a rádiók a ’90-es évek végén - mind a Warpigshez köthetőek. A rockcsapat pontosan 20 évvel ezelőtt alakult, és pár évre rá rögtön az ország egyik kedvenc zenekarává vált. Koncertnaptárjuk anno tele volt különleges fellépésekkel is: szinte minden, akkortájt Magyarországon koncertező világsztárral színpadra léptek, többek közt Bon Jovi, a Kiss, a Biohazard és a Type O Negative előtt. Két lemezt adtak ki, ezekről két dalhoz, a már említett Monte Carlóhoz és a Szandálhoz is zseniális klip készült. Utóbbit a most a Metallicával dolgozó Antal Nimród forgatta, aki a Szandál klipötlete alapján készítette minden idők egyik legjobb magyar filmjét, a Kontrollt. 
 

  

A zenekar a kilencvenes években élte fénykorát. Eszenyi Péter 1999-ben elhagyta a csapatot, s bár még próbálkozott az együttes két énekessel életben maradni, rövid idő alatt véget ért a nagy korszak. Azóta 2-3 koncertre még összeálltak, de már jó ideje nem zenéltek együtt. Most viszont megtörik a csendet, és szeptember 14-én fellépnek a Zöld Pardonban.
 
„Szeretnénk a koncerten megidézni a kilencvenes évek végének hangulatát, hiszen az akkori időszak egyfajta aranykor volt a rajongóink és a zenekar életében is” – fogalmazott Petas, aki jelenleg - ahogy testvére, Gábor, a zenekar dobosa is - Londonban él. „Lesz sok vendégünk, többek között a korszak más jeles zenekaraiból: a Rémemberből és a Publo Hunnyból, valamint a zseniális C.H.I.P énekese, Balázs Bence is színpadra áll velünk ismét. Több lekötött bulink nincs, idén már biztosan nem koncertezünk többet, tehát aki látni szeretne minket, az szeptember 14-én teheti meg.”
 

Warpigs

2013. szeptember 14., 20:00

Zöld Pardon, Budapest 1117, Neumann János u. 2.

Belépő: 600 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky