Beerbike-ra pattantunk a Bohemian Betyars zenekarral, hogy nyakunkba vegyük a várost és, minél több embert invitáljunk az augusztus 16. és 20. között megrendezettFekete Zaj Fesztiválra a Dürrer Kertbe. Kalandos utunk során a 23 napos Utcazene turnéról faggattuk a srácokat.
Amikor megérkeztünk a fesztivál helyszínére, nem kellett sokat várnunk a Betyárok érkezésére. A tőlük már megszokott jókedvvel és lelkesedéssel, a partihangulat megalapozása érdekében el is kezdtek zenélni. Amikor egy kicsit lecsillapodtak, arról meséltek, hogy mi volt a legőrültebb élményük a turné során, illetve hogy volt-e valamilyen konfliktus a helyi rendőrséggel. A továbbiakban azt a kérdést is boncolgattuk, hogy milyen különleges meglepetéssel készülnek a Fekete Zajra.
Az eső sem tántorított el minket a céltól. Az első megálló a Hősök tere volt, ahol hatalmas rajongótábor várta, hogy a Bohemian Betyars tagjai végre megérkezzenek, és ismét muzsikáljanak. Ezután következett az Oktogon, de természetesen egész úton játszottak a fiúk. A harmadik megálló a Deák tér volt, az utolsó előtti pedig a Madách utca, ahol szintén hagy tömeg gyűlt össze. Hamarosan megérkeztünk a végállomásra, a Léhűtő nevű szórakozóhelyre, ahol az est folyamán egy ingyenes turnézáró koncertet láthattak a rajongók.
Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább
Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább
„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább
Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább
A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább