A Park nevű budapesti szórakozóhely ismét egy fergeteges programlehetőséget kínál a zenét kedvelőknek, ugyanis szeptember 7-én érkezik hozzájuk Manu Chao! A latin zenét játszó francia énekes több ízben is járt már hazánkban és játszott különböző zenei fesztiválokon, idén pedig a Budapest Park Nagyszínpadán örvendeztet meg minket koncertjével.
Az eredetileg spanyol születésű zenész szüleivel még kiskorában emigrált hazájából és költözött Párizsba, ahol később egész gyerekkorát töltötte. Nem sokkal középiskolás évei után kezdett bele zenei pályájába és vált a párizsi alternatív zenei közösség ikonikus figurájává. Az áttörést meghozó zenekarát – a Mano Negrát - 1987-ben alapította testvérével Antoine Chao-val (trombita) és unokatestvérével Santiago Casariegóval (dob). A számtalan muzsikusból álló együttessel rengeteget turnéztak és rövidesen a teljes mediterrán térség bulizenekarává váltak.
A hihetetlen sikereket elért zenekar később, 1994-ben feloszlott, Manu szólókarrierbe kezdett. Sokat utazgatott, visszatért azokba az országokba, ahol a Mano Negrával járt, utcazenészekkel ismerkedett meg. Hazatérvén a velük rögzített anyagokból állította össze első szólólemezét 1998-ban, a Clandestino-t. Ez is mutatja, hogy dalait a mai napig elsősorban a különböző országok „utcai” kultúrái inspirálják, rendkívül sokszínű zenei repertoárt biztosítva ezáltal az énekes-gitárosnak. Az így kialakult multikulturális zene a reggae, a punk, a rock and roll és a ska egyvelege, francia, portugál, spanyol, arab nyelvek tolmácsolásában. A dalok szövegei általában a szerelemről, a gettókon belüli életről és a bevándorlásról szólnak.
Manu Chao La Ventura elnevezésű koncertjét a folk-punkot játszó miskolci fiúk együttese, a Bohemian Betyars vezeti majd fel, akiktől elsősorban a most kiadott Utcabetyár című lemezükön szereplő dalokat hallhatjuk majd.
Elővételes jegyek szeptember 6-án 17 óráig 5999, utána 7699 forintos áron kaphatóak!
A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Weiter
LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Weiter
A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. Weiter
Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. Weiter
Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Weiter