A legfrissebb hírek szerint a Manu Chao gitáros-énekes, a gitáros Madjid, Philippe Teboul dobos és a basszista Gambeat alkotta Manu Chao La Ventura formáció szeptember 7-én a Budapest Parkban ad feledhetetlennek ígérkező koncertet, ismert és legendássá vált valamint eddig még nem hallott dalokat felsorakoztatva repertoárjában.
A népszerű dalaiból ismert szociális elkötelezettségéről, alkotó kozmopolita mivoltáról és harciasságáról híressé vált Manu Chao a közelmúlt egyik legbefolyásosabb zenésze, akit a különböző nemzetek, országok, helyi, “utcai” kultúrái inspirálnak a zenealkotásban. Az így született multukulturális és soknyelvű zene a rock, a reggae, punk, ska egyvelege, összegyűjtve hangzásokat és ritmusokat a Föld összes szegletéből. Mindezt angolul, spanyolul, franciául vagy olaszul, akár keverve egy dalon belül is.
“Manu Chao azon előadók közé tartozik, akit szívesen hívtunk volna vissza a Szigetre is, sajnos azonban akkor nem ér rá. De hogy ne maradjon le a hazai közönség erről a produkcióról, ezért a Parkba hívtuk meg” – mondta Gerendai Károly, a Park programokért is felelős Sziget szervezőiroda alapítója.
A közelmúltban százezrek élvezték szerte a világon Manu Chao La Ventura energikus élő produkcióját, szeptemberben ezt a hazai közönség is megteheti tehát, a legnagyobb budapesti szabadtéri koncerthelyszínen, a Parkban.
Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Weiter
A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Weiter
Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Weiter
A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Weiter
A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Weiter