3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. augusztus 13. | Sali

Szeptemberben jönnek a Fertőzött Gombák – Infected Mushroom a Parkban

Copyright:

Az idei ősszel ismét ellátogat hazánkba a psytrance és elektronika izraeli királya, az Infected Mushroom. A pszichedelikus goazenét játszó együttes szeptember 6-án ad majd koncertet a Budapest Park nagyszínpadán. A tovább után kis goakörkép és Infected-gyorstalpaló!

Erez Eisen és Amit Duvdevani 1998-ban álltak össze duóvá, és kezdtek el kísérletezni az elektronikus zene különböző stílusrétegeivel, míg végül a goa egyik fajtáját választották. Míg maga a zenei stílus keletkezése az 1990-es évekre tehető, a kultúra ennél sokkal mélyebbre nyúlik vissza. Az 1960-as évek végén - a hippikorszak lecsengése idején - a woodstocki ifjak ugyanazt a gondolatot próbálták meg továbbépíteni, amit a fesztivál elindított: szabadnak lenni és tökéletes harmóniában élni a természettel. Így sokan vándoroltak el Goára, India egyik félszigetére, hogy ott saját szabályaik szerint, a nyugati életmódtól teljesen eltérően folytassák életüket. Az 1990-es években aztán beköszöntött az elektronikus zenei forradalom, amelynek számtalan zenei rétege alakult ki, például a detroit techno, az industrial, vagy a new wave. Végül az 1970-es évek pszichedelikus hangzásait és az indiai folklorisztikus hatásokat az imént említett stílusokkal ötvözve alakult ki maga a goatrance, melynek előfutárai a belga Front242 és az angol posztpunk Killing Joke voltak. 
 
Az évek során a stílus nagyon sokat változott, és a mai stílus kialakulásához egy kaliforniai DJ - Goa Gil - segített hozzá. Alapvető ötlete az volt, hogy a zene és a szellemiség összekapcsolódjon: az ősi rituálék újrafogalmazásával, és a zene és tánc segítségével egy magasabb spirituális szintre jussanak a zenét hallgatók. Az underground zenei stílus napjainkban leginkább Izraelben népszerű, ahol folyamatos szabadtéri partik várják a goát kedvelőket. 
 
Erez Eisen és Amit Duvdevani, mielőtt elkedtek volna elektronikus zenével foglalkozni, mindketten klasszikus zenei nevelésben részesültek: Erez 4 éves korától tanult orgonázni és zongorázni, Amit pedig 7 éves korában ismerkedett meg a billentyűs hangszerekkel.  Mielőtt 1998-ban találkoztak volna, már külön-külön is csináltak trance partikat Izraelben. Első találkozásuk után egyértelművé vált számukra, hogy együtt akarnak dolgozni, és el is kezdték közös karrierjüket Shidapu&Duvdec néven, melyet később az általuk most is használt Infected Mushroomra változtattak. (Ezt az elnevezést egyébként Amit korábbi punkbandájától kölcsönözték a zenekar feloszlása után.) 
 
1999-ben kiadták első albumukat The Gatering címmel, melynek leghíresebb száma a sötét hangulatú, atmoszférikus hanghatásokra épülő Psycho volt. Ez volt az első olyan trancelemez Izraelben, amely később világszerte is elhíresült. A zenekar a kezdeti kéttagú felállás után 4 tagra bővült, mert az élő koncertekhez elengedhetetlen szükségük volt gitárosokra. Az ezt követő évek majdnem mindegyikében újabb albumot jelentettek meg, legutóbbi ezek közül a 2012-es Army of Mushrooms, ahol a pszichedelikus trancezenét már dubsteppel, house-szal és drum and bass-szel is vegyítették. Ennek egyik leghíresebb darabja a Foo Fighters zenekar The Pretenderjének feldolgozása. 
 

 

A zenekar az elmúlt években több alkalommal is fellépett már Magyarországon, 2010-ben például a Szigeten, 2011-ben a Fridge Fesztiválon, tavaly pedig a Budapest Parkban hallhattuk őket. Idén szeptemberben szintén a Parkban lépnek fel este 8-tól 10-ig, őket DJ Hruscsov (HU) Warm-up-ja vezet fel, majd az Y-production DJ-i (Toge, Comsat&Petar,Snag) és a szintén izraeli  DIPLOID zárják a programot.
 

Jegyek elővételben szeptember 5-én 17 óráig 3499, a helyszínen pedig 4499 forintos áron kaphatóak. 

 

Forrás: goa.hu, infected-mushroom.net 
 
Sali
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky