2013. július 13. | Bertoni
Csőd szélén a zeneipar?
Tavaly további 22%-kal csökkentek a lemezeladások – olvasható a MAHASZ oldalán. De vajon meglepődik-e még ezen valaki? Hiszen - ahogy ugyanitt írják – 2000 óta folyamatos visszaesés tapasztalható a piacon.
- share
- kapcsolódó linkek
- kapcsolódó cikkek
Ami némi csodálkozásra adhat okot, az a digitális értékesítés viszonylag alacsony, 15% körüli aránya. Velősen megállapítják, hogy a magyarokra „továbbra sem jellemző a zenéért való erős fizetési hajlandóság” – de vajon miért is lenne? Nézhetjük szúrós szemmel az eladási statisztikákat, de a kínálatra sem árt odafigyelni egy kicsit. Tiszteletreméltó a FairPlay kampány, ezt aláírom, de ha valóban igaz, hogy „a zenészek csak akkor tudnak további dalokat írni és előadni, ha az alkotó munkájukért ellenszolgáltatást kapnak”, mégis honnan ez a túlkínálat? Hol van már az az idő, amikor egy hosszú útra indulva bekapcsoltuk a rádiót és csupa ismerős dalt dúdoltunk? Minden előadónak legalább évi három „vadiúj toplistás slágere” van, ami persze, még mielőtt nemhogy rongyosra hallgattuk volna, de egyáltalán a címét sikerülne megjegyezni, a feledés homályába vész.
Szóval mondhatjuk, hogy a legális forrásból származó zene fogyasztása a zeneipar továbbélését segíti, de:
1. a zeneipar nem tűnik a haldoklás szélén nyögdécselő kivénhedt gebének;
2. ugyanez bármelyik fogyasztói termékről elmondható.
Valahogy elindulnak az újabb és újabb tehetségkutatók, és még a fesztiválok sem csődöltek be sorban, pedig nem a Sziget az egyedüli Magyarországon. Egyre több zenekar dönt úgy, hogy már nem is ad ki hagyományos lemezt, és a digitális terjesztés bevételeire sem igazán számítanak. Belátják, hogy a stúdió csak nyeli a pénzt, miközben a koncerteken még mindig tolonganak az emberek. Ez tény. A többi meg csak száraz matematika.
Bertoni
Szólj hozzá!
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.