3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Hazai

2013. június 29. | Jam

Víz, Zene, Virág - 1. nap - Bemelegítés

Copyright:

Idén huszadik alkalommal rendezte meg Tata városa a térség legnagyobb családi fesztiválját, amelyre, már csak presztízsből és lokálpatriotizmusból is (no meg hivatalból) kilátogattam. Sok csalódás fogadott.

Először is pozitív, hogy a sajtójegynél és a VIP belépésnél semmi gond nem volt. Megmondom az őszintét, ritka madár az ilyen, úgyhogy meg kell becsülni. Itt még úgy gondoltam, hogy nekem minden jó lesz. Aztán rájöttem, hogy az Építők Parkja, ahol évek óta (sőt, talán évtizedek óta) a nagyszínpad áll, kiesett a játékból. Ennek egészen egyszerű oka van: csak az Öreg tó vár felőli oldala lehetett idén a fesztivál játszótere, ezért a másik oldalt ki kellett hagyni, a Parkkal együtt. Ez eléggé negatívan érintett, hiszen hipotalamuszom legalsó fertályából olyan emlékeket idéztem elő, mint Bikini, Hooligans, Ámokfutók...stb-stb., amelyek mind-mind az Építők Parkjához fűződnek. Míg az új helyszínről két élményem volt: kevés ember és egy elmaradt Tankcsapda koncert. Így tehát, azt hiszem, félelmem érthető volt.

Szerencsére a szervezők igyekeztek a lehető legjobban kihasználni a rendelkezésükre álló teret, így a hét (az az 7!!) színpad és az Electro-sátor nagyjából egyenletesen fedi le a területet, stílusokra bontva az egészet, így mindenki megtalálja a magának valót. Pozitívság szintén! Egy kicsit viszont azt éreztem, hogy zsúfoltság van, ugyanis a színpadok közötti részeken egymást érik a kofák és hinták, ráadásul a korlátozott szabadságnak köszönhetően az emberek is egymás nyakát tapossák. Nem hiába, ha felére csökkentik a területet, hiába emelik a duplájára a belépő árát (hatalmas minusz!!), attól ott még milliónyian lesznek. Ám a heringparty még mindig nem volt a csúcspont...

A negatív tetőpont (alias nadír) akkor következett be, amikor próbáltam megközelíteni az elektro-sátrat, vagyis a Hell Party Arénát. Ugyanis egy kreatintól bódult, mindenképpen túlképzett (ez messziről látszott) és ehhez még indokolatlanul túlbuzgó gorilla (nevezzük az egyszerűség kedvéért biztonsági őrnek) a sajtós jegyemmel nem volt hajlandó beengedni. Ám a kicicomázott, 14 évet épphogy, vagy még be sem töltött, alulöltözött party-r!b@ncok, a sima karszalaggal úgy száguldottak be, mint Schumacher fénykorában Indianapolisban a boxutcába. Na ehhez szóljon bárki bármit is...

Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. trvať

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. trvať

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. trvať

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. trvať

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky