Van élet a búcsú után: Fran Palermo akusztik a Kuplungban
Igaz, hogy a Fran Palermo utolsó koncertje múlt héten, szerdán volt a Parkban a Mary Popkids társaságában, azonban még nem kell végleges búcsút vennünk a fiúktól. Az eddigiekhez hasonlóan, június 27-én ismételten egy akusztikus esttel várja a közönséget az együttes két tagja, Henri és Bennie, a Király utcai Kuplungban.
Miután a fiúk bejelentették a Facebook-on, hogy a június 19-ei koncert lesz az utolsó teljes létszámú fellépésük, rengeteg kérdést és sajnálkozó kommentet illetve üzenetet kaptak. Ennek okairól és jövőbeni terveikről nemrégiben mi magunk is írtunk, azonban sem a rajongóknak, sem a fiúknak nem kell bánkódniuk, hiszen a Parkos koncert rendkívül jóra sikeredett. Egy kis késéssel kezdtek, ami szerencsére belefért a programba, és természetesen megérte a várakozás. A koncerten hallhattunk több feldolgozás mellett szinte minden Fran Palermo-dalt.
Kiemelendő talán az Am I Right Boy, ami egyértelműen az egyik legnagyobb közönségkedvenc, hiszen majdnem mindenki együtt énekelte a fiúkkal a teljes dalt, ezzel is remek hangulatot teremtve. A másik pedig a No, Never Go Back, ami talán a legerőteljesebbre sikeredett az este folyamán. Hallva ezeket a dalokat, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem villant át többször az agyamon, hogy igazán nagy kár, hogy ez az utolsó koncert. Ezek a fiúk olyan stílust képviselnek, ami olyan energiát teremt egy-egy koncerten, hogy két percre sem lehet egyhelyben maradni a nézőtéren. A koncert hosszára sem lehet semmi panaszunk, hiszen a nagy ujjongás, sikítozás meghozta az eredményét, és ráadásban is részesült a lelkes közönség. (Rég hallottunk ennyire ellentmondást nem tűrően visszatapsot harsogó közönséget.) A fellépést végül első saját számukkal zárták, az Arizonával, ami szépen keretbe foglalta a Fran Palermo sajnálatosan nem túl hosszú pályafutását.
Talán most láttuk őket utoljára együtt zenélni, de szerencsére akusztikus estjeik még lesznek a nyár folyamán. Ha a fiúk maradnak az eddigi receptnél, akkor a 27-ei alkalom is jó hangulatúnak ígérkezik. Adott két srác, két gitár, egy szájharmonika, egy kis folk, blues és indie rock. Az est folyamán a különböző feldolgozások kapják a főszerepet - halhattunk például már Jake Bugg, Foals, Oasis, Kasabian, Black Rebel Motorcycle Club vagy éppen The Strokes dalokat is. Felcsendült mindkét júniusi alkalomkor az ABBA The Winner Takes It All, a Tame Impala Feels Like We Only Go Backwards című száma, vagy éppen John Lennon Working Class Heroja.
Természetesen a Fran Palermo saját számait sem hagyhatják ki a srácok a palettából. Az Am I Right Boy mind a kétszer előkerült, de hallhattuk például a Next Winds, Natural Cash vagy éppen a Coll Del Portell akusztikus verzióját is, így több mint valószínű, hogy legközelebb sem maradnak ki a sorból.
Ha valaki közel érzi magához ezt a stílust, nem tud Fran Palermo nélkül élni, vagy csak éppen egy jól eltöltött estét szeretne, az mindenképp látogasson el este nyolckor Kuplungba, ahol barátságos árak várnak minden érdeklődőt.
A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább
Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább
Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább
A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább
A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább