3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. június 14. | Bertoni

Árvíz után: jótékonysági koncert a Gozsdu Manó Klubban

Copyright:

Hétfőn tetőzött a Duna Budapesten, azóta pedig szerencsére folyamatos apadásnak lehetünk (szerencsére csak) szemtanúi. Viszont több kisebb településen jelentős károkat okozott a víz, helyenként átszakadt a gát és családok otthonai váltak lakhatatlanná. Egy ilyen családot támogat majd a szombati Gozsdu Manó Klubos koncert bevételéből az Ez a Divat zenekar. Jó zene, jó ügy – gyertek minél többen!

20 év nagy idő egy zenekar életében, ez alatt a gimnáziumi Ez a Divatból európai színvonalú jazzy-rock, jazzy-pop együttes lett. Két lemezük született, több remixalbumot készítettek, rengeteg koncertjük volt, de még mindig vannak tartalékaik! A tagcserék új energiát, új lendültet adnak a már kialakult irányokhoz képest – most ennek lehetünk tanúi, ugyanis az utóbbi egy év során a basszusgitárostól és az énekesnőtől is elköszöntek. A helyükre érkező két új tag ambíciói és tehetsége pedig úgy néz ki, további gyümölcsöket érlel majd ezen a tekintélyes fán: máris gőzerővel dolgoznak, hogy mihamarabb egy megújult Ez a Divat álljon előttünk a színpadon.

Sok-sok meglepetéssel és új ötlettel várják a közönséget június 15-én szombaton, este 21:00-tól a Gozsdu Manó Klubban. Ezen a koncerten mutatkozik be a Vörös Niki helyére lépő új énekesnő is, akinek nevét egyelőre homály fedi. További érdekességekről pedig hamarosan ismét hírt adunk – addig is bulizzatok velük egy jót és segítsetek egy árvízkárosult családnak!

Bertoni
 

Időpont: 2013. június 15. szombat, 21:00
Helyszín: Gozsdu Manó Klub, 1075 Budapest, Király utca 13.
behopp: 800 HUF
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky