3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2013. június 7.

A Zene Ünnepén mutatja be az Európa Kiadó az új nagylemezét

Copyright:

Június 21-én, a Zene Ünnepén az Európa Kiadó húsz év után új anyaggal jelentkezik, és új felállásban ad koncertet a Millenárison, a VilágVeleje Nyár 2013 keretén belül. Az Európa Kiadó előtt az Ági és Fiúk – Kontroll Alatt címmel Kontroll Csoport dalokat ad elő, vendégművészek közreműködésével.

Az Európa Kiadó, miután 1994-ben Menyhárt Jenő az USA-ba költözésekor felfüggesztette tevékenységét, 2004-ben újra összeállt néhány koncertre, amelyekre Magyarország EU csatlakozása alkalmából kapott felkérést. Az eseményt olyan nagy érdeklődés övezte, hogy az eredetileg tervezett három koncert helyett néhány hónap leforgása alatt 12 került megrendezésre, valamint menetközben egy országos turné is kerekedett belőle. Ez az időszak újra összehozta a zenekar tagjait. Bár az együttes működése korántsem vált folyamatossá, azóta már több olyan periódust is maguk mögött tudhatnak, amikor országszerte koncerteket adtak. Új számokkal azonban visszatérésük óta nem jelentkeztek, műsorukat rendre a 80-as és a 90-es évek első felében írt dalaikból állították össze. Ebben az időszakban a zenekar felállása annyiban változott, hogy 2009-ben Magyar Péter helyett Gyenge Lajos került dobosként az együttesbe.
 
Az idei év azonban jelentős változásokat hozott az Európa Kiadó történetében. A zenekar új összetételben kezdett hozzá egy új anyag kidolgozásához. Először az EK története során nem szerepel a felállásban a jó ideje Ausztráliában élő alapító tag Kiss László. Ennek az oka, hogy az új műsor elkészítésének munkafolyamata, illetve az azt követő koncertek olyan hosszú magyarországi tartózkodást igényeltek volna a zenésztől, amelyre nem nyílt lehetősége. Így helyette a zenekar Fülöp Bencét kérte fel arra, hogy basszusgitárosként részt vegyen az együttes munkájában. További változás a zenekar összetételében, hogy Varga Orsolyát Darvas Bence váltotta fel.
 
A csapat május elején stúdióba vonult, hogy elkészítse új anyagának felvételeit, ami azután CD-n is megjelenik majd. 1993 óta ez az első alkalom, hogy az együttes új számokkal áll a közönsége elé. A budapesti közönség élőben június 21-én, a Millenárison találkozhat majd az új számokkal és ott láthatja először a zenekar új felállását is. Az eseményen már kapható lesz az „Annak is kell” című új album!
 
A több mint két órásra tervezett koncerten az új dalok mellett természetesen a régebbi dalok is terítékre kerülnek.
 
Az Európa Kiadó tagjai:
Menyhárt Jenő – gitár, ének
Másik János – billentyűk
Kirschner Péter – gitár
Gyenge Lajos – dob
Darvas Bence – billentyűk, hegedű, trombita
Fülöp Bence – basszusgitár
 

Június 21. (péntek), 20:00, Millenáris Teátrum

 
Az Európa Kiadó előtt az Ági és Fiúk – Kontroll Alatt címmel Kontroll Csoport dalokat ad elő, vendégművészek közreműködésével.
 
Jegyek válthatók a Ticketportal országos hálózatában, illetve online rendszerében.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Kontynuować

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Kontynuować

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Kontynuować

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky