3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. június 6. | Stewie

Belfeszt, avagy kenyeret és ingyen koncertet a népnek!

Copyright:

A Budapest V. kerületében idén 7. alkalommal rendezik meg a Belvárosi Fesztivált, amely 3 napon át , 3 helyszínen szórakoztatja a tömeget, ráadásul ingyen. 2007 óta minden év júniusának elején megrendezésre kerül a Belvárosi Fesztivál (röviden BelFeszt), amely eltökélt szándéka, hogy minden korosztálynak igényes zenét biztosítson ingyen. Idén 3 különböző helyszínen várják a nagyérdeműt, június 7 és 9 között (9-én már csak a Szabadságtéren lesz koncert.)

Az első két nap az Erzsébet téren kezdődik, ahol világzenei színpadot rendeznek be. Látható lesz a Magyar Vista Social Club, a Csík zenekar és a Besh o droM is. A kora délutáni órákban Testvérvárosi és nemzetiségi műsorok lesznek a korán érkezőknek, így érdemes minél korábban kimenni. A Zrínyi utcában a táncos lábúak találhatják meg számításukat. A Táncdal Pódiumon olyan nevek lépnek fel péntek és szombat délután 4-től, mint Korda György és Balázs Klári, Vastag Csaba, Csobot Adél, vagy Szűcs Judit.

Természetesen a fiatalság sem marad ki a jóból, hisz a harmadik helyszínen, a Szabadság téren a magyar könnyűzene legjava képviselteti magát minden délután 5 órától. Az előadók között szerepel a Brains, az Irie Maffia, a Carbonfools, a Punnany MAssif, az Intim Torna Illegál, vagy a 10. születésnapját ünneplő PASO. A koncertek után (20-tól) Csend-diszkó lesz: ennek lényege, hogy a zene a bejáratnál kapható fejhallgatókon szól, és mi választhatjuk meg, hogy a 2 választható csatorna közül, melyikre szeretnénk ropni.

A legkisebbeknek is tartogatnak meglepetést a szervezőt. Az egész rendezvény alatt játszóházak és érdekesebbnél érdekesebb gyerekprogramok várják. Vasárnap reggel pedig a korán kelők Halász Judit koncertet és Paprika Jancsi bábelőadást láthatnak a Szabadság téren. A könnyű megközelítésen, az ingyenes koncerteken kívül, a legnagyobb húzóerő szerintem mégis az érzés, amit nyújt a fesztivál: a belváros szabadsága és szépsége vegyül a zenével az utcai fesztivál fergeteges hangulatával.

Stewie
 

BelFeszt Fesztivál
Budapest V. Kerület (Erzsébet tér, Szabadság tér, Zrínyi utca)
INGYENES
Június 7-9.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky