3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. május 28.

Jubileumi évhez méltó felhozatal az idei VeszprémFesten

Copyright:

A budapesti BMC-ben mutatták be az idei VeszprémFest programját és fellépőit. Diana Krall, Marcus Miller, Craig David, Nigel Kennedy, Paco de Lucía valamint a korábbi években is sikeres rendezvények garantálják az idei VeszprémFest népszerűségét.

Az idén tízéves VeszprémFest július 16. és 20. között várja világsztárokkal vendégeit Veszprémbe, a királynék városába. Ugyanakkor az Óváros téren már július 12-től, illetve a Jezsuita kolostorban július 16-tól rendszeresek a magyar fellépők előadásai és a kiegészítő programok, mint a borkóstolás és a kirakodóvásár. Mint Mészáros Zoltán elmondta, a Rozé, Rizling és Jazz Napok programjainak szórakoztatóbb, könnyedebb hangulata mellett a Kolostor az elmélyülést igénylő produkciók tere lesz, olyan nevekkel, mint Balogh Kálmán, Lukács Miklós, Dresch Mihály, Szalóki Ági és Bacsó Kristóf.
 
A hazánkban is nagy rajongótábort magáénak tudó Diana Krall fellépése nyitja idén a nagyszínpadon a rendezvényt. Az énekes-zongorista előadóhölgy új stúdió albumával, a Glad Rag Doll anyagával érkezik. Ezen az albumán a semmivel sem összetéveszthető énekhangja és a szokásos zongorakíséret mellett nagyobb hangsúlyt kapnak egyéb hangszerek is. Az új hangszerelésű slágerek ezen az estén mutatkoznak be először nyilvánosan a magyar közönségnek.
 
A másnapi programban a két Grammy-vel is elismert Marcus Miller számít külföldi húzónévnek. A jazz világában csak „reneszánsz embernek” becézett Miller éppen Renaissance című lemezét mutatja be július 17-én. A kortárs jazz egyik legismertebb alakja ezen az estén várhatóan a fesztiválközönség igényeihez igazodva a soul és a világzene diszkrét motívumait is megidézi.
 
Mondhatni hazatérő előadó Magyarországon Paco de Lucía, aki mintegy ötvenéves pályafutása alatt számtalanszor járt már hazánkban, hogy a flamencot népszerűsítse. Július 18-án részint szólóban, részint zenekari kísérettel válogat az elmúlt 30 év termésének legjavából.
 
Nigel Kennedy és kvintettje július 19-én lép fel a VeszprémFesten. A hegedűmuzsika népszerűségéhez leginkább hozzájáruló kortárs előadóművész Roby Lakatossal is együtt zenél majd ezen az estén.
 
2013-as turnéjának magyarországi állomásaként lép fel július 20-án Craig David, aki a globális popzene és a kortárs rétegmuzsikák közötti genetikai kapocs legismertebb bizonyítéka. Jelenleg a legsikeresebb brit fellépők között tartják számon, nem csupán rangos elismerése miatt, hanem albumai és koncertjei üzleti eredményei miatt is.
 
Idén új helyszínként lép be a fesztivál életébe a Veszprémi Petőfi Színház, ahol szintén július 20-án, a záró estén Roby Lakatos ad koncertet. A klasszikus virtuózként, jazz improvizatőrként, zeneszerzőként és rendezőként is ismert és méltatott hegedűművész nem csak lenyűgöző virtuozitásának, hanem rendkívüli stílusbeli sokoldalúságának is köszönheti ismertségét szerte a világon. 
 
A VeszprémFest eddigi fellépői mindösszesen 107 Grammy-díjat és jelölést tudhatnak magukénak, ez pedig kiemeli a fesztivált a magyar zenei rendezvények sokaságából. Dr. Eric Depluet, a kezdetek óta támogatói, immáron negyedik éve pedig főtámogatói pozíciót elfoglaló E.ON Hungária vezérigazgatója is a város és a szervezők erőfeszítéseit méltatta, melynek eredményeként Veszprém vidéki megyeszékhelyként erősíti az ország kulturális sokszínűségét, és a nemzetközi zenei életben betöltött szerepét. A tíz évnyi közös munka alatt fontos kulturális központtá vált Veszprém, biztosítva a főváros domináns szerepét kiegyenlítő kulturális diverzifikációt. Dr. Eric Depluet szerint ez a fajta kulturális érték a mai rohanó, stresszes világban igazi értéket nyújt a zene szerelmeseinek bármely korosztályból.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky