3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2013. május 27. | Szandi

Bulizz a sztárokkal a díjátadón!

Copyright:

Június 8-án, 20:00 órakor a WestEnd City Center Millennium tetőteraszán kiderül, hogy kik kapják a 2013-as BRAVO OTTO díjakat. Az arany Indiánokat a ti szavazataitok alapján ítélik oda. De vajon kié lesz az idei BRAVO Idol vagy a Music Channel különdíja, melyet az év legjobb videoklipjéért adnak? A nyár első hetében kiderül. 

Az est házigazdája immár harmadik alkalommal Steiner Kristóf, aki elárulta, hogy a díjátadó nagyon is közel áll a szívhez. „A BRAVO OTTO évtizedek óta egyet jelent a generációs szakadékok és zenei irányzatok közötti különbségek elmosásával: egy éjszaka, amikor a közönség, a jelöltek, és a színfalak mögött dolgozók egy emberként ünneplik a zenét és a populáris kultúrát. Nagyon izgatott és boldog vagyok, hogy évről évre részese lehetek ennek a mini-fesztiválnak, és korra, nemre, zenei ízlésre való tekintet nélkül mindenkit arra bíztatok, hogy ne hagyja ki a nagy eseményt."
 
Negyedszer kerül átadásra az OTTO egyik legkülönlegesebb díja, a BRAVO Idol. Az elismerést az a személy kapja, aki a szakmai sikerei mellett más téren is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az első Idol-tulajdonos SP volt, aki sokoldalúságáról, szorgalmáról és kitartásáról tett tanúbizonyságot. Az ezt követő évben a díjat az Anti Fitness Club frontembere, Molnár Tamás zsebelhette be. Az extravagáns énekes kiemelkedő zenei teljesítménye mellett ügyel és felhív a környezetvédelem és a tolerancia fontosságára, ezért a második Idolt neki ítélték. 2012-ben pedig Kovács Ákost érte a megtiszteltetés, hiszen a BRAVO magazin 20 éves történetén átívelő karrierje során számtalanszor állt ki nemes célok mellett.
 
Idén egy új kategóriával bővül a jelöltek sora. A Music Channel különdíját az év legjobb videoklipje-kategória nyertese kapja. A jelöltekre a www.1music.hu-n május 31-e éjfélig szavazhattok. 
 
A belépés az előző évekhez hasonlóan most is ingyenes lesz, és ahogyan Kristóf is említette, nem érdemes kihagyni a nyár első féktelen buliját, amelyet kedvenceiddel élhetsz át. Azonban ha valamilyen okból kifolyólag mégsem tudnátok eljönni, akkor se búslakodjatok. Kapcsoljatok a Music Channelre, ahol egy pre-show keretében figyelemmel kísérhetitek, mi zajlik a vörös szőnyegen.
 
Jelöltek:
 
A legjobb videoklip:
Anti Fitness Club: Kötéltánc
Fluor: Partyállat
Hien: Who Matters
Kállay Saunders András: My Baby
Radics Gigi: Úgy fáj
 
Az év magyar női előadója:
Tóth Gabi
Janicsák Veca
Hien
Radics Gigi
Odett
 
Az év magyar férfi előadója:
Puskás Peti
Fluor
Majka
Caramel
SP
 
Az év magyar együttese:
Anti Fitness Club
Children of Distance
Magna Cum Laude
Hősök
Soerii&Poolek
 
Az év magyar felfedezettje:
Pál Dénes
Oláh Gergő
ByeAlex
Polar Dear
Csobot Adél
 
Az év legjobb magyar dala:
Fluor: Partyállat
Anti Fitness Club: Mennyország
Radics Gigi: Vadonatúj érzés
Majka, Curtis, BLR: Belehalok
Heinz Gábor „Biga”: Learning to Let Go
 
Az év legjobb külföldi együttese:
One Direction
30 Seconds to Mars
Maroon5
Hurts
The Wanted
 
Az év legjobb külföldi női előadója:
Adele
Rihanna
Lana Del Rey
Pink
Taylor Swift
 
Az év legjobb külföldi férfi előadója:
Justin Bieber
Adam Lambert
David Guetta
Pitbull
Skrillex
 
Az év külföldi felfedezettje:
Olly Murs
Austin Mahone
Conor Maynard
Rita Ora
Big Time Rush
 
Az év legjobb külföldi dala:
Psy: Gangnam Style
Adele: Skyfall
Rihanna: Diamonds
Carly Rae Jepsen: Call Me Maybe
One Direction: Live While We're Young
 
Forrás: neon.hu
 
Szandi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Kontynuować

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Kontynuować

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Kontynuować

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Kontynuować

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky