3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2013. május 18.

Külföldi turnéjáról érkezik a Zöld Pardonba a Parno Graszt

Copyright:

Franciaországi és hollandiai koncertjei után a Zöld Pardon színpadán lép fel az ország egyik legsikeresebb autentikus roma zenekara, a Parno Graszt. A nyáron Amerikába készülő csapat első szabadtéri koncertjét adja május 19-én, vasárnap este a Rákóczi híd lábánál.

A szabolcsi Paszab községből származó együttes története egészen 1987-ig nyúlik vissza, és az azóta eltelt 26 év során nemcsak itthon, de külföldön is komoly sikereket értek el hagyományőrző, autentikus cigányzenéjükkel. „Rávágok az zongorára” című albumuk a magyar zenekarok közül elsőként a 7. helyen végzett az Európai Világzenei Ranglistán, 2003-ban a BBC dokumentumfilmet forgatott róluk, a svájci Vibrations szaklap pedig 2005-ben beválasztotta őket az év 10 legjobb együttese közé. 
 
Most is épp két külföldi turné közt tart pihenőt a zenekar, francia és holland turnéállomásaikról ugyanis nemrég tértek haza, de júniusban már az amerikai Smithsonian Folklife Festival-on ad koncertet a csapat. Ez az amerikai főváros legnagyobb kulturális rendezvénye, ahol idén Magyarország lesz Washington D.C. díszvendége. Ám az USA előtt még útba ejtik a szabadtéri szórakozóhelyet, hogy hamisítatlan roma hangulatot varázsoljanak a ZP színpadára. 
 
A repertoárjuk folyamatosan változik, akár a koncert közben is spontán úgy alakítják, ahogy kedvük tartja. A cigány folklórból merítő, hagyományos hangszerekkel (kanna, kanál, tambura, gitár, nagybőgő, szájbőgő, harmonika) előadott zenéjük egyedi színfolt a hazai felhozatalban. Idei első szabadtéri koncertjük helyszínének a ZP-t választották, ahol a magyar közönségnek külön is kedveskednek, hiszen saját dalaik mellett a Quimby „Sehol se talállak” című slágerét is eljátsszák majd, amit a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában is nagy sikerrel előadtak már. Előzenekaruk a 2011-ben alakult, energikus oláh-cigány zenét játszó Vojasa lesz, akik urbánus roma hangzást balkáni elemekkel keverve alkotnak izgalmas fúziót. A két zenekar után a holland DJ Ramses Hoppa játszik majd.
 

Vojasa, Parno Graszt

Zöld Pardon, Budapest 1117, Neumann János u. 2.

Belépő: 600 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Seguir

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky