3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2013. május 13.

Segíts nekem: Új Pegazusok Nem Léteznek-dal

Copyright:

Friss dallal jelentkezett az Esti Kornél zenekar dalszerző-gitárosa, Lázár Domokos és színművész szakos barátnője, Ács Eszter által 2011-ben útjára indított Pegazusok Nem Léteznek, mely mostanra a Heaven Street Sevenből ismert Németh Róbert basszusgitárossal és Lázár Ágostonnal, az Esti Kornél dobosával négytagúra bővült.

A nevét egy hűtőre ragasztott gyermekrajzról kölcsönző zenekar a 2012 őszén megjelenő első EP-jéhez (Szomorú számok) hasonlóan Segíts nekem című új dalában is párkapcsolati témákat érint. Az eddig megjelent dalokra jellemző melankolikus, intim hangulatot ezúttal már a négytagú felállás teremti meg, a kislemezhez képest jóval nagyobb teret és dinamikai ívet adva ezzel a zenének. A felvétel Kirschner Péter (Európa Kiaadó) stúdiójában készült, a keverést Domokos vállalta magára. A zenekar, mely az elmúlt egy évben a hazai zenei sajtó egyik új kedvencévé vált, nyáron több fesztiválon (Fishing on Orfű, Campus Fesztivál) is fellép és idei terveik közt szerepel első nagylemezük felvétele is. 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Continuer

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Continuer

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Continuer

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Continuer

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky