3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2013. május 10. | Bea

Dráma! Liam Gallaher majdnem meghalt… egy mogyorótól!

Copyright:

Allergiát diagnosztizáltak a Beady Eye frontemberénél, akinél majdnem végzetessé vált egy ártatlannak tűnő mogyoróevés. Egy kék M&M’s cukorka miatt nem sokon múlt, hogy nem halt meg Liam Gallagher; azóta a biztonság kedvéért injekciót hord magánál a krízishelyzetek elkerülése érdekében.

Turnéjuk során egy hotelban fogyasztott M&M’s-t az énekes, ami majdnem az életébe került. 
 
„Sok dolgot csináltam már az évek során, de soha, soha nem gondoltam volna, hogy egy kib*szott kék M&M’s meg tud ölni” – mondta Liam a The Red House étterem megnyitóján Londonban. „Egy hotelban voltam és kivettem a minibárból. Unatkoztam és éhes voltam, ez az, amit ilyenkor tesz az ember. Mindig is szerettem az M&M’s-t, szóval nekiálltam. Bekaptam egy kéket. A szám erre elkezdett bedagadni, és éreztem, ahogy szűkül a torkom. Rögtön orvoshoz kellett mennem, ahol kivizsgáltak. Majd pár héttel később ugyanez újra megtörtént, így most fecskendőt kell magamnál tartanom vészhelyzet esetére” – tette hozzá a Beady Eye zenésze. 
 
Ki gondolta volna, hogy ilyen veszélyesek tudnak lenni ezek a minibárok? 
 
Bea
 
Kép forrás: perezhilton.com

Forrás: gigwise.com
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Weiter

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Weiter

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Weiter

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Weiter

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky