Bereczki Zoltán Magyarország legkedveltebb előadóinak egyike, aki nem csak a musicalt kedvelő közönség körében, hanem a pop zene világában is kiemelkedő sikereket tudhat magának.
Bereczki Zoli legújabb dala, az Ott leszek én Michael Bublé Lost című szerzeményének újragondolása. A dal az énekes lelkivilágához nagyon közel áll, így régi barátját és színésztársát, Náray Erikát kérte fel a magyar szöveg megírásához. Az Ott leszek én című dallal először a Nagy Duett döntőjében, a műsor zenei producereként állt a színpadra a Kossuth-díjas magyar balettművésszel, Aleszja Popovával. Az új dal könnyedén a hazai rádiók és zenei TV-k hallgatóinak és nézőinek a kedvence lehet, hiszen a szám sikerét már a debütáló produkciót követő hatalmas tapsvihar is igazolta.
Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Seguir
Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Seguir
Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Seguir
Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Seguir
Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Seguir