3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. május 3.

A Tankcsapda kapja idén az első Comet-gömböt

Copyright:

Immár nyolcadik alkalommal adják át a „Magyar Könnyűzenéért” Comet-gömbjét, amelyet olyan előadók és zenekarok nyerhetnek el, akik legalább tíz éve vannak a pályán és munkájukkal kiemelkedően sokat tettek a hazai könnyűzenéért. Többek között az Anima Sound System, a Neoton Família és Ákos kapták eddig a VIVA elismerését, idén pedig a Tankcsapdának ítélte oda a szakmai zsűri a rangos díjat.

A 2013-as VIVA Comet idei első nyertese, a Magyar Könnyűzenéért-díj friss tulajdonosa a Lukács Laci vezette rock banda, a Tankcsapda lett. Olyan klasszikusok fűződnek a zenekar 1989-es fennállása óta a banda nevéhez, mint például A legjobb méreg, az Egyszerű dal, a Rock & Roll rugója, az Ez az a ház, a Lopott könyvek vagy épp a Mennyország tourist. „Egy életműdíj nem egyetlen eseményhez, koncerthez vagy lemezhez kapcsolódó elismerés, hanem egy egész ’élet’ alatt végzett munka és elhivatottság elismerése! Jól eső érzés tudni azt, hogy ennyi ember ilyen régóta tartja fontosnak a Tankcsapdát! A jövőben is azon leszünk, hogy minél többen tudják meg és érezzék azt, miért szereti és tiszteli egymást lassan huszonöt éve a Tankcsapda és közönsége: a rajongók, a barátok, az emberek." – árulta el Lukács Laci, a zenekar frontembere.

Az első szárnypróbálgatások után 1989. október 14-én alakult meg az együttes, ezen a napon léptek fel először ezen a néven az Auróra előzenekaraként Debrecenben. Első demófelvételeiket még 1989 decemberében készítették Baj van!! címmel. Számaikat ekkoriban még a punk hangvétel jellemezte, ahogy azonban teltek az évek, úgy egyre komolyabb és zúzósabb stílust öltött a banda. 1990-ben már a Petőfi Csarnokban koncerteztek, és több külföldi meghívást is kaptak. Innen pedig nem volt megállás. Mára nincs olyan magyar zenei fesztivál, ahol ne lenne a nagyszínpad programjában a Tankcsapda neve. A zenekar koncertjei az ország minden pontján teltházasak és sikeresek, legyen szó egy-egy klub buliról vagy épp a Papp László Budapest Sportarénáról. A Tankcsapda több tagcserét is sikeresen túlélt. Tizenkét önálló albumuk, koncert- és válogatás lemezeik is azt bizonyítják, hogy a debreceni csapatot semmi sem állíthatja meg.

A 13. VIVA Comet gálán, június 13-án a Papp László Budapest Sportarénában ünneplik meg az elmúlt év zenei legjeit egy nagyszabású, látványos show keretében, ahol a Tankcsapda is exkluzív, csak erre az alkalomra összeállított mini koncerttel lép majd fel.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky