3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. április 2.

Peet Project lemezbemutató

Copyright:

A Peet Project a hazai zenei élet legaktívabb, nemzetközileg is elismert jazz-pop formációja. Fiatalos, dinamikus és könnyen befogadható zenéjük különlegessége, hogy a funky és pop alapokra építkező, jazz-es stílusjegyekkel fűszerezett kompozíciókban a hegedű a hagyományos szólóhangszerekkel egyenrangú szerepet kap. A csapat neve jól ismert a hazai klubéletben, hiszen a fiúk tucatnyi teltházas koncertet tudhatnak maguk mögött, budapesti és vidéki helyszíneken egyaránt – 2013. április 5-én a New Orleans-ban öregbítik tovább hírnevüket.

A Ferencz Péter (Peet) hegedűs, zeneszerző és zenei producer vezette, huszonéves fiatalokból álló zenekar 2009-ben elnyerte a Jazzy Rádió dalversenyének fődíját. 2012-ben dalaikat már közel kétezer alkalommal játszották amerikai és nyugat-európai smooth jazz rádióadók, s ezzel a műfaj nemzetközi térképére is felkerültek. A repertoárban a dallamos és lendületes saját szerzemények mellett egyedi megszólalású és hangszerelésű feldolgozásokat is találunk. Sikereiknek köszönhetően a zenekar idén áprilisban a floridai Seabreeze Jazz fesztiválon, ősszel pedig a legjobb amerikai jazz fesztiválnak szavazott Catalina Island JazzTrax fesztiválon léphet fel a műfaj legnagyobbjainak – Brian Culbertson, Kirk Whalum, Tower of Power, Fourplay – társaságában.
 
Első lemezük 2010-ben jelent meg (Pink Spirit), majd 2011 novemberében a Turn You On című második album következett. Ebben vendégművészként a hazai könnyűzenei élet neves előadói– Pély Barnabás és Romhányi Áron (United), Gájer Bálint (Group and Swing, The Voice), Nagy Laci (Gitano) – is közreműködtek. Most április elején – még a hivatalos nemzetközi megjelenés és a floridai fesztiválfellépés előtt –a Peet Project bemutatja harmadik, Overseas című nagylemezét a hazai közönségnek.
 

 
A zenekar április 5-én este 9 órától várja a budapesti New Orleans Clubban az igényes könnyűzene iránt érdeklődőket egy kiváló hangulatú lemezbemutató koncertre.
 

Peet Project lemezbemutató koncert

2013. április 5. 21:00

Budapest, New Orleans Club

1066 Budapest, Lovag u. 5.

 
Információ: www.neworleans.hu, 06-1-269-49-51, restaurant@neworleans.hu
Kapunyitás, vacsora: 19:00
Asztalfoglalás ajánlott!
 
 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky