3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2013. március 29. | Bertoni

Gyász! Elhunyt Illés Károly

Copyright:

2013. március 27-én, szerdán hosszú betegséget követően elhunyt az Illés zenekar tagja, Illés Károly. Az együttes alapítójával és egyben vezetőjével, Illés Lajossal testvérek voltak. Az országszerte ismert formáció 1957-ben jött létre, Illés Károly a 60-as évektől szerepelt a tagok között.

Az Illés-együttes a 60-70-es évek legnépszerűbb hazai beatzenekara volt. Nevüket 1971-ben változtatták Illés-zenekarra.  Tagjai voltak Illés Lajos, Szörényi Levente, Bródy János, Szörényi Szabolcs, Pásztory Zoltán. Olyan nevekkel is játszottak együtt, mint Farkas Ádám (gitár), Halász Gyula (gitár), Körmendy János (dob), Nényei Tass (basszusgitár), Rozinszky Csaba (dob), Zsiga István (gitár), Szörényi Örs (dob). Illés Károly szaxofonon működött közre a családi együttesben, emellett pedig a Vörösmarty Mihály Gimnázium zenekarának is tagja volt.

1974 és ’82 között az Új Illés korszakában Jenei Szilveszter, Pálmai Zoltán, Papp Tamás, Selmeczi László, Kiss Ernő Pál és Serfőző Anikó erősítették a csapatot, 1980 után pedig búcsúkoncertjeik révén bukkantak fel újra és újra a zenei köztudatban. Számos díjat és elismerést söpörtek be, a Táncdalfesztiválok dobogós helyezései mellett 1967-ben, 1968-ban, 1969-ben és 1971-ben is Az év beategyüttese lettek, 1990-ben Emerton-díjat, 2000-ben pedig Kossuth-díjat kaptak. 1968 és 2000 között 9 stúdiólemezük jelent meg, 1981 és 2005 között 6 koncertlemezt adtak ki, valamint 8 válogatáslemez és 37 kislemez fűződik a nevükhöz. Számos neves előadó albumán játszottak vendégművészként, filmzenék, filmek, könyvek jelzik munkásságuk jelentőségét a magyar kulturális életben.

Illés Lajos 2007-ben hunyt el, idén pedig testvérétől, Illés Károlytól is búcsúzunk. Nyugodjék békében!

Bertoni
 

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Continuer

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Continuer

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Continuer

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Continuer

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky