3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2013. március 28. | Stewie

Feloszlott a My Chemical Romance

Copyright:

Váratlan hír rázta fel a zenei világot közelmúltban: A My Chemical Romance weboldalán jelentette be végleges feloszlását. A New Jersey-i banda 2001-ben alakult és rögtön első lemezével, a I Brought You My Bullets, You Brought Me Your Love-al nagy érdeklődést kelltet. A következő albumuk pedig világsikert hoztak nekik. Olyan nagy slágereket írtak, mint a Teenagers, a Welcome To The Black Prade, a Nananana, vagy a Helena. 12 éves pályafutásuk során 1 Grammy és 1 AMA jelölést tudhatnak magukénak. 2013. március 22-én este a hivatalos oldalukon jelentették be feloszlásukat.

"Az elmúlt 12 év ebben a bandában igazi áldás volt. Olyan helyekre jutottunk el, ahova sose gondoltuk volna, hogy lehetséges lesz nekünk. Olyan dolgokat láthattunk és tapasztalhattunk, amelyeket el se mertünk képzelni. Olyan emberekkel oszthattuk meg a színpadot, akiket csodálunk, akikre felnézünk és, ami a legjobb, akik a barátaink. És most, mint minden nagyszerű dolognak, Eljött az ideje, hogy vége legyen. Köszönjük a támogatásotokat és hogy részesei voltatok ennek a kalandnak."- olvasható a hivatalos közleményben.

A feloszlás pontos okát egyelőre nem árulták el, csak találgatni lehet. Valószínűleg a kifáradás, vagy a bandatagok közötti kapcsolat megromlása vezetett ide. Ez a szituáció azért is érdekes, mert most jelent meg egy új összeállítás lemezük, amely a Conventional Weapons nevet kapta, és azok a számok vannak rajta, amelyeket még a Danger Days: True Lives Of The Fabulous Killjoys felvétele során találtak ki, csak már nem fért rá a lemezre.

 



Stewie

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Weiter

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Weiter

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Weiter

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Weiter

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky