3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2013. március 25. | Szandi

A legendák velünk élnek - Michael Jacksonra emlékeznek

Copyright:

Michael Jackson emlékkoncertet tartanak 2013.november 9-én, 20:30-kor a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol az előadók mellett Magyarország legjobb táncosai is fellépnek. Tóth Gabi, Dér Heni, Takács Nikolas, Kocsis Tibor, Kovács Áron, Oláh Gergő és Bebe - Back II Black zenekar is a fellépők között van. Láthatjuk majd a Quantum XXL DANCE CREW és a BLT DANCE csapatot is.

Minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albumának tulajdonosa idén augusztusban ünnepelné 55.-ik születésnapját, és ebből az alkalomból kishazánkban is megemlékeznek a legendás énekesről. A pop királya pályafutása kezdetén a testvéreivel megalapított Jackson5 tagja volt, és apjuk, Joseph Jackson volt a csapat menedzsere. 1971-ben Michael szólókarrierbe kezdett, és 1979-ben piacra dobta első önálló sikerlemezét, az Off The Wallt. Ez a korong jelentette Jacksonnak az igazi áttörést szólókarriere elején. Pár évvel később, 1982-es albuma, a Thriller minden idők legnagyobb példányszámban elkelt nagylemeze lett. A Billboard 200-as listáján az első 10 között szerepelt 80 egymást követő héten át, ebből 37 hétig vezette is azt.

A ’80-as évek elejére Jackson meghatározó alakja lett az amerikai popzenének és popkultúrának. Karriere csúcsán volt, sorban készítette a sikerlemezeket egészen 2001-ig. Ekkor készítette az Invincible című korongot, amelyet hatalmas várakozás előzött meg, de minden lelkesedés ellenére az album sokkal kisebb példányszámban kelt el, mint korábbi munkái. Ezután szinte már csak a botrányairól hallhattuk, majd 2009-ben bejelentette, hogy 10 koncert erejéig visszatér, és előadja eddigi leghíresebb dalait. Viszont a nagy érdeklődés miatt a koncertek száma egyre csak nőtt, a 10-ből 30 lett, majd ez a szám is növekedett, így végül 50 koncertben állapodtak meg a szervezők Jacksonnal.

Egy váratlan esemény következtében Michael visszatérése még nagyobb robbanás lett: 2009 nyarán Michael Jacksont eszméletlen állapotban találták Los Angeles-i Holmby Hillsben, a North Carolwood Drive-on lévő kastélyában. A gyógyszer túladagolásban elhunyt híresség temetése óta szinte nincs olyan év, amelyikben ne emlékeznének meg emblematikus személyéről.

A budapesti koncertre jegyek kedvezményesen kaphatóak március 31-éig, illetve megvásárolhatóak a Ticket Express jegyirodában.

Szandi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Kontynuować

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Kontynuować

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Kontynuować

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Kontynuować

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky