3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. március 21.

Konyha-klip halálfejekkel és fúvósokkal

Copyright:

Negyedik klipjét is elkészítette Konyhanyelv című debütáló lemezéhez a Konyha, ezúttal a Kitakar dalt filmesítették meg. A zenekar az iSKOLA klubos koncertjét örökítette meg egy kamerával, ahol a dalokat halálfejes arcfeséssel adták elő az együttes tagjai. Szepesi Mátyás és csapata – immáron maszk nélkül – legközelebb a Muzikum Klub színpadán látható.

„Ahogy a Kiskifli animációs klipjének ötlete is csak egy ökörködésnek indult egy chat-ablakban, így most sem terveztük, hogy klipet fogunk forgatni a Kitakar című dalra – mondta Szepesi Mátyás, a Konyha énekes-gitáros-dalszerzője. - Csupán magunknak és unokáinknak akartuk megörökíteni az iSKOLÁban adott koncertünket, mivel eddig még nem játszottunk sem fúvósokkal, sem halálfejes arcfestés alatt. A maszkírozás előzménye, hogy a hely rászervezte a koncertünkre a MOME farsangját, aminek eleinte nem örültünk, utána viszont ‚ha lúd, legyen kövér‘ alapon megkértük egyik barátnénkat, hogy dekoráljon ki minket az alkalomhoz illően. Az este finoman szólva tartalmasra, a felvett alapanyag pedig ennek megfelelően annyira súlyosra sikerült, hogy egy délelőtt alatt össze is állt belőle a videó.“ 

A fúvósokat Subicz Gábor (PASO, Modern Art Orchestra, stb.) hangszerelte és - bár a koncerten egy alkalmi fúvósszekcióval (Cserta Balázs - szaxofon, Szilágyi Gábor – pozan) szólaltatta meg - a lemezen hallható mind a hét szólamot egyedül játszotta fel trombitán, szárnykürtön és mellofonon.
 
A Konyha zenekar következő koncertje ma este 21 órakor lesz a budapesti Muzikum Klubban, ahol vendégként szintén színpadra áll – a lemezbemutatóról igazoltan távol maradó – Egyedi Péter (Óriás, IHM).
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky