3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. március 12.

Firkin: az arcfestett ír őrültek fesztiválja

Copyright:

Eredeti ír gulyással és hajnalba nyúló mulatsággal ünnepli az ír nemzet leghíresebb ünnepét, a Szent Patrik napot Magyarország egyik legnépszerűbb ír kocsma punk zenekara, a Firkin. A budapesti Szent Patrik-napi felvonulás partnerprogramjaként a szervező Firkin zenekar tagjai már délután öttől várják az ír zene kedvelőit a Barba Negra Music Clubba, ahol az ír sör és ír gulyás kóstolóval indul estébe hajló mulatság.

Az estén az ír kocsmazene mellett láthatunk hagyományos ír sztepptáncot, hallhatunk ír/skót kocsmapunkot, valamint a Firkint, akik első alkalommal lépnek hazai pályán színpadra a legismertebb ír ünnep alkalmából. A zenekar különleges meglepetést is ígér azoknak, akik ezen az estén zöld arcfestéssel, vagy az ír ünnepet idéző zöld ruhában érkeznek a koncertre.

„A Szent Patrik nap mára már egy hatalmas bulivá vált az egész világon. Ezen a napon szinte minden nemzet az íreket ünnepli felvonulással, zöld ruhákban, kalapokban, a bátrabbak pedig zöld arcfestéssel. Azok között, akik a legvadabb zöld ruhákban, vagy a legőrültebb zöld arcfestéssel érkeznek az őrült ír fesztiválra, ajándékokat sorsolunk ki” - mondta el Péter János a Firkin fuvolása. A koncert után kelta táncház és igazi ír kocsmabuli várható a fellépő zenekarok tagjaiból verbuválódó örömzenélésével.

St Patrick’s Day Firkin Festival
2013. március 17., 17:00-04:00
Budapest, Barba Negra Music Club


A részletes program:
17:00 - Kapunyitás, vacsora (ír gulyás), Guinness  welcome-drink
17:30 - 18:10 Finnegan's Wake
18:30 - 19:10 LochNesz
19:30 - 20:10 Erin – ír sztepptánc show
20:20 - 20:30 Nyereményjáték
20:30 - 22.00 Firkin
22:00 - Gigantikus kelta táncház és kocsmabuli a fellépő zenekarok tagjaiból verbuválódó zenekarral.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky